Pogačar rekordot beállítva, harmadszor is megnyerte a flandriai körversenyt, az ünneplést azonban beárnyékolja, hogy a verseny során áthajtott egy vasúti átjáró piros jelzésén.
A bankokra korábban Magyarországon nem tapasztalt, mintegy 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A bírság méretét azonban a jogosulatlanul elvont díjak visszatérítése jóval meghaladja, az előzetes becslések szerint 10 milliárd forintot is kitehetnek. A visszafizetés határideje május 31-én lejár. Most szavazhatsz arról, hogy kaptál-e már vissza pénzt a bankodtól.
Március közepén összesen 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azokra a bankokra, amelyek jogszerűtlenül emelték meg a fogyasztók díjait és költségeit. A büntetés 35 pénzügyi szervezet között oszlik meg, és több országos bank is szerepel a listán.
Klikkelj! Melyik bank ad vissza pénzt az ügyfeleinek? Itt a lista
A bírság kiszabására elsősorban a bankszámlaköltségek jogosulatlan emelése miatt került sor. A bankoknak akár 10 milliárd forintot is vissza kell fizetniük az ügyfeleknek, így az ügy bankszektorra gyakorolt negatív hatása nagyobb lehet, mint a GVH végtörlesztéshez kapcsolódó bírságáé. A visszafizetéseknek eredetileg április 30-áig kellett volna teljesülni, azonban a határidőt meghosszabbították május 31-ig. Te kaptál már visszatérítést a bankodtól?
Klikkelj!Tényleg ingyenesek a nullás bankszámlák? Lehull a lepel
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ráébredtek a kőkemény igazságra a magyar fiatalok: tömegével teszik ide a pénzüket, jó lóra tesznek?
Az öngondoskodási piacot átalakító új szabályok nagymértékben növelték a termékek rugalmasságát.
Tényleg kivezethetik az ötforintosokat? Elképesztő javaslat érkezett: Varga Mihálynál pattog a labda
Az elinflált ötforintosok kivezetését és az ötvenezres címlet bevezetését szorgalmazzák.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








