A heti forgalom 102,8 milliárd forint volt az előző héten elért 104,7 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek.
Soha nem látott magasságba lőtt ki az árfolyam: ők lettek az iráni konfliktus legnagyobb nyertesei?
Jelentős árfolyam-emelkedést könyvelhettek el az európai védelmi ipar szereplői a kiéleződő közel-keleti konfliktus hatására. A befektetők a biztonságosabbnak ítélt szektor felé fordultak, aminek köszönhetően több nagyvállalat részvénye is megugrott, a BAE Systems árfolyama pedig történelmi csúcsra ért - számolt be a Portfolio.
A tőzsdei reakciók alapján egyértelműen a BAE Systems bizonyult a legnagyobb nyertesnek: papírjai 8,3 százalékos emelkedést követően soha nem látott magasságba kerültek. A szektor többi meghatározó szereplője is jól teljesített: a Thales 5,7, a Leonardo 4,7, a Rheinmetall 4,3, a Dassault pedig 3,2 százalékos pluszban zárta a kereskedést.
A hadiipari részvények felülteljesítése mögött alapvető piaci törvényszerűségek húzódnak meg. Konfliktushelyzetben a piac azonnal beárazza a költségvetési prioritások átrendeződését. Ilyenkor a kormányok jellemzően növelik védelmi kiadásaikat és felgyorsítják a beszerzéseket, különös tekintettel a légvédelmi rendszerekre, rakétákra és drónelhárítási eszközökre.
Ezek a megrendelések hosszú távú, gyakran többéves szerződéseket jelentenek, amelyek azonnal javítják a cégek rendelésállományát és bevételeik kiszámíthatóságát.
Háborús időkben ez a "látható pénzáramlás" különösen felértékelődik. Ilyenkor megfigyelhető a tőke átcsoportosítása a sérülékenyebb, ciklikus ágazatokból a stabil, állami megrendelésekkel megtámogatott üzleti modellek felé. A piaci hangulatot tovább erősíti a kockázatkerülés, valamint az a várakozás, hogy a konfliktus esetleges elhúzódása tartósan magasan tarthatja a védelmi kiadásokat.
Ilyen új módszerrel fosztják ki a gyanútlan autósokat: egyetlen kattintással úszhat az összes pénzed
Újabb megtévesztő SMS‑hullám érte el a magyar felhasználókat: ezúttal a „Rendőrség” nevében küldenek üzenetet







