Több fejlesztés miatti leállást is bejelentett az OTP bank, mutatjuk, hogy pontosan mi és mikor marad majd ki a szolgáltatások közül.

Iránykereséssel, kisebb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), azt követően, hogy a BUX 436,05 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 89 701,64 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője előrejelzésében arra figyelmeztet, hogy a tengerentúlon elromlott a hangulat kedd este, az amerikai indexek negatív tartományban zárták a kereskedést.
A vezető részvények közül az OTP a kitörést követően kedden folytatta az emelkedést. A bankpapír jegyzése 150 forinttal, 0,6 százalékkal 25 350 forintra nőtt, 12,5 milliárd forintos forgalomban. A következő ellenállás 25 700 forintnál látható a grafikonján.
A Mol-nál a következő ellenállás az 50 napos mozgóátlagnál, 2879 forintál lehet. A keddi kereskedésben az olajpapír 18 forinttal, 0,63 százalékkal 2864 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,95 százalékkal 10 600 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el. Az elemző szerint a 10 640 forintos húzódó ellenállásra érdemes figyelni, támaszt a 200 napos mozgóátlag, 10 420 forint jelent.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Magyar Telekom árfolyamában 1647 forintnál és 1691 forintnál húzódnak fontos támaszok, míg 1718 forintnál ellenállás. A részvény árfolyama 20 forinttal, 1,17 százalékkal 1690 forintra csökkent, forgalma 1,4 milliárd forint volt.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


