28 °C Budapest
Közeli kép a tőzsdei pénzügyi növekedési grafikonról.

BÉT: folytatódott az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén

MTI
2025. január 14. 18:15

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 455,43 pontos, 0,55 százalékos emelkedéssel, 83 083,44 ponton, újabb történelmi csúcson zárt kedden.  

A részvénypiac forgalma 27,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével pozitív tartományban fejezték be a kereskedést az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: Európában is pozitív hangulat jellemezte a kereskedést, a BUX együtt mozgott a vezető nyugat-európai piacokkal. Az index magas forgalomban újabb történelmi csúcson zárt, a szintén rekordot döntő OTP vezetésével. A pénzintézet reggel közölte, hogy hétfőn lezárta a 60 milliárd forintos szinten meghatározott saját részvény visszavásárlási programját.

A keddi emelkedéssel immár a hatodik egymást követő kereskedési napon zárt pluszban és történelmi csúcson az index.

A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2810 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 240 forinttal, 1,05 százalékkal 23 200 forintra nőtt, forgalmuk 23,2 milliárd forintot tett ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 0,91 százalékkal 1328 forintra emelkedett, forgalma 471,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 650 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 7220,16 ponton zárt kedden, ez 23,63 pontos, 0,33 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 2. 20:44
Radnai Márk, az Országgyűlés Művelődési Bizottságának TISZA párti alelnöke a szerdai FKT-döntés után...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 2. 18:00
Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért,...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 2. 17:44
Olcsó, még olcsóbb, leginkább ingyenes és jó banki szolgáltatásokra vágyott az átlagember. A technol...
Holdblog  |  2026. szeptember 2. 12:00
Az amerikai költségvetési pálya fenntarthatatlan, a monetáris politika hagyományos eszköze az elmúlt...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?