19 °C Budapest
Nő pénzt vesz ki ATM-ből az esti órákban

Erre kevesen számítottak: országszerte ATM-eket telepít a Revolut

2024. november 23. 17:01

A Revolut bejelentette ambiciózus terveit a 2025-ös évre vonatkozóan. Az idén már több mint 10 millió új ügyfelet szerző, és ezzel az 50 milliós határt átlépő fintech most új termékek és szolgáltatások bevezetésének felgyorsítására összpontosít - írja közleményében a Revolut.

A Revolut társalapítói, Nik Storonsky és Vlad Yatsenko a vállalat londoni "The Revolutionaries" rendezvényén osztották meg a cég jövőképét. Az eseményen ünnepelték azt is, hogy a Revolut elérte az 50 milliós ügyfélszámot.

A bejelentett újdonságok között szerepel egy mesterséges intelligenciával működő asszisztens, amely segíti az ügyfeleket a pénzügyi döntéshozatalban és az okosabb pénzhasználati szokások kialakításában. A fokozatos bevezetést jövőre tervezik, és idővel folyamatosan fejlesztik majd a rendszert.

A fintech a jelzáloghitel-piacra is be kíván törni. Először Litvániában, majd 2025 későbbi részében Írországban és Franciaországban vezetik be jelzáloghitel termékeiket. Céljuk egy teljesen digitális, gyors folyamat kialakítása, amely akár egy munkanapon belül képes végleges ajánlatot adni.

A Revolut saját márkás ATM-ek bevezetését is tervezi. Az első ilyen automatákat 2025 elején Spanyolországban helyezik üzembe. Ezek az ATM-ek hosszabb távon készpénzbefizetéseket is elfogadnak, fejlett biztonsági megoldásokkal, például arcfelismerő személyazonosság-hitelesítéssel.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Revolut Business üzletága várhatóan tovább bővül: 2025-ben bevezetik az első vállalati hiteltermékeiket Európában, és céljuk, hogy jövőre az összes uniós piacon az egyik legjobb üzleti megtakarítási kamatlábat kínálják.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 3. 16:31
Az Index Palányi Nóra állításaira hivatkozva azt írta, hogy a HírTV műsorvezetője csak az internetrő...
Összkép  |  2026. május 2. 17:26
A világ vezető think tankjeinek munkáiról szóló havi összegzésünk a szokásos áttekintés mellett első...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 1. 17:09
Lett egy új cégem áprilisban, és rekord osztalékot kaptam.VáltozásokAutomatic Data Processing, Inc....
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 3. 16:10
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem