A Pénzcentrum 2026. március 21.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, az EuroJackpot nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,69 pontos, 0,3 százalékos emelkedéssel, 69 879,43 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elmondta: pozitív hangulatban telt a kereskedés egész nap, a legjobban a Richter emelkedett. A hazai piac a mérsékelt emelkedésével is felülteljesítő lett a főbb európai piacokhoz képest, a forgalom ugyanakkor átlagos volt - jegyezte meg.
A Mol 12 forinttal, 0,42 százalékkal 2 840 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,4 százalékkal 17 410 forintra csökkent, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,39 százalékkal 1 026 forintra nőtt, forgalma 791,1 millió forint volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,28 százalékkal 9 475 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6 223,98 ponton zárt pénteken, ez 36,84 pontos, 0,6 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







