A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 428,81 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel 73 174,10 ponton zárt pénteken.
![Market Analyze with Digital Monitor focus on tip of finger.](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2022/06/1655657679-CdVkbDHYZ_lg.jpg)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,95 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 67 957,08 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a vezető részvények közül a Magyar Telekom és a Mol felülteljesítő volt, mindkét részvényre kedvező célármódosítás érkezett.
A lengyel PKO Bank az olajrészvény 12 hónapos célárfolyamát 3 573 forintra, a távközlési cég részvényeire vonatkozó előrejelzését pedig 1400 forintra emelte. A közepes kapitalizációjú részvények közül a Delta részvényei a hétfőn elindított sajátrészvény-vásárlások hírére folytatták az emelkedést, az árfolyam 19,6 százalékkal került feljebb magas forgalom mellett.
A Mol 34 forinttal, 1,12 százalékkal 3 070 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,45 százalékkal 17 880 forintra csökkent, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,31 százalékkal 963 forintra nőtt, forgalma 349,0 millió forint volt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 9 100 forintra esett, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 6152,99 ponton zárt szerdán, ez 28,48 pontos, 0,47 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
![Újabb csoport követeli a béremelést, megalázóan alacsony a fizetésük – bíróságon folytatódhat az ügy](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/09/1695204658-8IbcekLjK_sm.jpg)
Újabb csoport követeli a béremelést, megalázóan alacsony a fizetésük – bíróságon folytatódhat az ügy
Szorult helyzetben vannak az igazságügyi szakértők, hiszen a rendőrségi kirendelésekből élnek, ezért joggal félhetnek a reklamálás következményeitől.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)