Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább?
Megszólaltak a tőzsdeguruk: velünk maradhat a medvepiac, ide érdemes menekíteni a pénzünket
Körülbelül az elmúlt két hétben-egy hónapban kezdett el úgy viselkedni a piac, ahogyan egy a mostanihoz hasonló környezetben kell - árulták el az amerikai befektetési piac lehetőségeiről az Aegon szakértői. Az alapkezelő által szerda délelőtt tartott panelbeszélgetésen régiónk és benne hazánk helyzete is szóba került és kiderült, hogy a cég üzletági vezetői szerint befektetői sem általános szempontból nem olyan sötét a helyzet, mint amennyire azt a piac szereplői látják.
Körülbelül az elmúlt két hétben-egy hónapban kezdett el úgy viselkedni a piac, ahogyan egy a mostanihoz hasonló környezetben kell. Újra van alternatíva. Amerikai kötvényekkel 8, amerikai állampapírokkal 3 százalékot lehet keresni. Nagyon kevés jel mutat arra, hogy puhul a munkaerőpiac, ameddig pedig a FED nem látja a munkaerőpiaci lazulás, nem igen fog lazítani a monetáris politikáján - ismertette az Aegon Alapkezelő konferenciáján tartott panelbeszélgetésen Bakos Ádám, az Aegon Alapkezelő kötvény-üzletág vezetője.
Eddig a fedezék szerepet nem töltötték be a kötvények, a közeljövőben viszont ez az időszak is eljöhet, ami tovább növelheti ennek az eszközosztálynak a vonzerejét. A következő évben az lesz a fő kérdés, hogy ha szolgáltatásinfláció tovább emelkedik az hozhat-e újabb szigorítási hullámot. Az első félévben, - főleg az állami papírok - jól teljesíthetnek - mondta a szakértő.
A kötvénypiac mellett a részvénypiacot is a relatív pesszimizmus uralja.
Az idei teljesítmények tényleg nagyon rosszak. Két éve esnek folyamatosan a fejlődő piacok. Ez felveti a kérdést, hogy elértük-e a medvepiac végét és jöhet-e egy bikapiac. Szerintünk nem értük el, de másféle kihívások jönnek jövőre. Tetőzhet az infláció, a jegybankok kevésbé lehetnek szigorúak, a növekedés viszont sokkal lassabb lesz - ismertette ezután Pálfi György, az Aegon Alapkezelő részvény üzletágának vezetője.
A jövő év recessziós időszakában a központi kérdés az eredménynövekedés, pontosabban annak a hiánya lesz. Emiatt úgy gondoljuk, hogy eljön az a pont jövőre, ami jó lehet beszállási pontnak, de még sokáig nem tartunk ott és a kötvények emiatt még vonzóbbak. Ahelyett, hogy mit érdemes megvenni most leginkább azt látjuk, hogy mit nem érdemes megvenni - teszi hozzá a szakértő.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Régiós kilátások
A headline infláció még megy felfelé, de az inflációba jobban belenézve már látunk pozitív jeleket. A ciklikus árak növekedése már két hónapja lassul. Fiskális konszolidációban sokkal jobban áll Magyarország a régiós országokhoz (különösen Lengyelországhoz) képest, mi az EU-s pénzekkel kapcsolatban is pozitívak vagyunk és reméljük mielőbb megállapodás születhet, ami mindkét fél érdeke. De alapvetően a teljes régiót tekintve pozitívak vagyunk. Úgy gondoljuk jó évünk állnak előttünk a régiós kötvénypiacon - ismertette Bakos Ádám.
A legtöbb vállalat, akár ha az olajcégeket, vagy a bankokat nézzük, kiemelkedő profitot jelentett a harmadik negyedévben is.Bár nagyon negatív a hangulat, de alapvetően nem a pénz termelésével, hanem a felhasználásával van a baj. Ha megnézzük milyen profitot termeltek a cégek idén, ahhoz képest az osztalékok alacsonyak. - árnyalta a képet Pálfi György.
A bankoknál sem látni, hogy egy 2008-as, vagy akár a covid válsághoz hasonló romlást várnának. Ennek ellenére a diszkont a régióban nagyon magas. Szerintem ezeket a piacokat nem lehet ignorálni. Hiába nem vagyunk olyan optimisták a részvényekre, mint a kötvényekre, ez a régió sajátos lehet olyan szempontból, hogy látni most benne fantáziát - zárta az üzletági vezető.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







