A jövő héten több kulcsfontosságú makrogazdasági adat is érkezik: friss számok jönnek az államháztartás helyzetéről, az inflációról, valamint az ipar és az építőipar teljesítményéről is.
A gyorsuló infláció alapvetően átírja a korábbi években megszokott családi költségvetéseket, és a megtakarítási magatartásra is hatással van mindenkinél, ezen belül a fiataloknál is. A 19-29 éves korosztály tagjainak 20 százaléka nem takarékoskodik, havi rendszerességgel 47 százalék spórol, és 18 százalékos azoknak az aránya, akik csak akkor tudnak félretenni, ha nagyobb összeghez jutnak. Ugyanakkor a rövid távú takarékoskodásban már nyomot hagyott az infláció – ezt mutatja a K&H ifjúsági index, amely a 19-29 évesek megtakarításait vizsgálta. A fiatalok 28 százaléka mondta azt, hogy az előző hónapban tudott spórolni, átlagosan 67 ezer forintot.
Megváltozott idén a gazdasági környezet, kedvezőtlenebb helyzet állt elő: szinte minden területen emelkednek az árak, az árstopos termékeket leszámítva például az élelmiszereknél látható komoly - júniusban például 20 százalékot meghaladó - drágulás. Ráadásul az új rezsiszabályok szerint az átlagfogyasztás felett magasabb díjat kell fizetni a jövőben. Ez csak két olyan tényező, amelyek miatt át kell írni a korábbi években megszokott családi költségvetéseket, és hatást gyakorolnak a megtakarítási hajlandóságra is mindenkinél, köztük a fiataloknál is.
A K&H ifjúsági index idei második negyedévben készült reprezentatív kutatásából kiderül, hogy kedvező és kevésbé pozitív tényezők is jellemzik a 19-29 éves fiatalok megtakarítási magatartását.
Havonta, ritkábban, vagy soha
A fiatalok 20 százaléka semmilyen módon nem tesz félre. Rendszeresen a hónap elején a fiatalok 26 százaléka tesz félre, 21 százalékuk pedig a hónap végi “maradékkal” hizlalja a megtakarítását. Szintén 21 százalékos azoknak az aránya, akik nem minden hónapban, de rendszeresen takarékoskodnak. Ezek az eredmények lényegében megegyeznek a felmérés első negyedéves eredményeivel, az eltérések 1-2 százalékpontosak, ami gyakorlatilag stagnálást jelent.
Ugyanakkor az érintettek hatoda - 16 százaléka - a második negyedévben azt mondta, rendszeresen nem tud spórolni, csak akkor tud előrébb lépni a megtakarításokat nézve, ha nagyobb összeget kap. Az első negyedévben ez még 22 százalékukra volt igaz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Csökkenés kontra növekedés
A felmérés arra is rákérdezett, hogy a fiatalok a megkérdezésük előtti hónapban - azaz idén áprilisban - tudtak-e takarékoskodni, és ha igen, mekkora összegről volt szó. A fiatalok negyede erre nem tudott konkrét választ adni, 47 százalékuknak nem volt lehetősége a takarékoskodásra, 28 százalékuknak viszont sikerült. Bár az ő arányuk csökkent az első negyedévben mért 34 százalékról, az átlagosan megtakarított összeg 54 ezerről 67 ezer forintra, vagyis 24 százalékkal emelkedett. A kutatás adatait értékelve Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője azt mondta:
Általánosságban, hosszabb távon a fiatalok ötöde nem tud félretenni, áprilisban például 47 százalékuknak nem volt módja erre. Ez részben a kedvezőtlenebbé váló gazdasági helyzettel, a gyorsuló inflációval, többek között az élelmiszer-kiadások emelkedésével magyarázható. Ebből a szempontból a kilátások is kedvezőtlenek, mivel az árak várhatóan tovább emelkednek. Az új rezsiszabályok miatt elképzelhető, hogy a fiatalok egy részénél növekedni fognak a lakásfenntartási költségek. Ezen tényezők miatt várhatóan tovább mérséklődhet a rövid távon takarékoskodó fiatalok aránya.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








