A fővárosi újépítésűek átlagos négyzetméterára 10%-kal, 1,37 millió forintra emelkedett.

A népszerű sportember megkapó őszinteséggel mesélt az életéről, céljairól, terveiről. Mint mondta nem gyűlölte meg a sportot, de messzire került a vízilabdától. Mint elmondta, egy konkrét elfoglaltsága nincs, de nem is szorul rá, hogy mindenképp legyen munkája.
A népszerű sportember megkapó őszinteséggel mesélt az életéről egy friss interjúban. Idén tölti be a 46. életévét, 10 évvel ezelőtt, 2012-ben jelentette be visszavonulását. Mint mondta, amikor abbahagyta a sportot, annak örült a legjobban hogy nem kell többet edzésre járnia, csömöre volt már az utolsó évben a vízilabdától.
Nem gyűlöltem meg a sportot, csak már elég volt belőle. Nem akartam az uszodában megöregedni. Egy ideig próbálkoztam, kimentem Amerikába, hogy gyerekekkel foglalkozzak, de 3 hónap után rájöttem, hogy ilyen módon sem szeretnék benne maradni a vízilabdás közegben"
- árulta el a Story Magazinnak. Arra gondolt, majd kialakul, mi lesz az útja, de igazából ez a keresés még most is tart, jelenleg sincs konkrét elfoglaltsága.
Szerencsés vagyok, mert nem szorulok rá arra, hogy mindenképpen legyen munkám, így mindig azt csinálom, amit szeretnék. Rengeteget olvasok, sok podcastet hallgatok. (...) Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz megtalálni az utamat a vízilabda után.
Nápolyi Tommy, olimpia
A sportolóhoz köthető olasz Tommy di Napoli étterem (bár a legendás vízilabdás ma már csak kisebbségi tulajdonos), mely a járvány évét nagyon megszenvedte, 2021-ben viszont magára talált. Az idén már nagyjából a nyolcadik éve működő étterem korábban küzdött kisebb nehézségekkel. A 2019-ben még 23,6 millió forintos üzei eredményt termelő vállalkozás 2020-ban már 28,3 milliós mínuszt hozott, még úgy is, hogy az értékesítés nettó árbevétele 57,87 millió forint volt. Az pedig ezután már aligha meglepetés, hogy a cég adózott eredménye 2020-ban 28,6 millió forintos mínusz lett - írja az Mfor. A Tommyi di Napoli Kft. május elején adta le a 2021-es évre vonatkozó cégbeszámolóját, amelyen már egyértelműen látszik a járvány utáni kilábalás. Az értékesítés nettó árbevétele 81,28 millió forint volt.
Az olimpiai bajnokok 1998 óta kapnak életjáradékot. Először csak a 35 év feletti bajnokok és azok özvegyei kaptak, utána a további dobogós helyezettek. Az ezüst- és bronzérmesek a bajnokoknak járó összeg 70, illetve 50 százalékát vehetik fel.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az életjáradék összege a KSH által megállapított évi átlagkeresethez van igazítva, vagyis folyamatosan növekszik. Egy olimpiai aranyért most havi 338 ezere forint jár. 2018 óta ráadásul minden egyes éremért kifizetik a teljes összeget a sportolóknak. Kásás Tamásnak 3 olimpiai aranya van.

Itt a sztárbefektetők titkos, 72-es szabálya: így duplázhatod meg a spórolt pénzed, teljesen legális
Első pillantásra egy évi 7 százalékos hozam talán nem tűnik olyan lenyűgözőnek, pedig ekkora hozammal nagyjából 10 év alatt megduplázhatod a pénzed.


Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
-
Tudatos döntések és kiszámíthatóság (x)
A dm döntési folyamataiban kiemelten fontos szerepe van a fenntarthatóságnak.
-
Hogyan támogatja az innováció a fenntarthatóságot? (x)
A jövő társadalma akkor lesz fenntartható, ha a tudásba fektet
- Új országos rekord született Debrecenben
- Baán László: aki bejön az új Renoir-kiállításra, azt fogja érzékelni, hogy az élet szép
- Megdöntötték a női maratonfutás világcsúcsát, nem is kevéssel
- Nem mindennapi állapotba kerültek ezek a magyar tavak - fotó
- Magyarországra jött az 1040 méter mélyről kimentett barlangász
- Orral a vízbe gurult egy autó Budapesten
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


