Súlyos adóváltozás miatt érheti érvágás a Fradit: dominóhatás indulhat el a magyar kirakatcsapatnál - vajon hányan távoznak emiatt?
A kiadások racionalizálása már korábban megkezdődött az egyesületnél.
A kiadások racionalizálása már korábban megkezdődött az egyesületnél.
A pólószövetség elnöke azt mondta: nagyon jól áll a vízilabda utánpótlása, de a munkát így sem lehet félvállról venni, ha újra olimpiai bajnok pólócsapatot akarunk látni.
A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres Balaton-átúszás egy különleges találkozóhely, ahol a vízben teljesen eltűnnek a társadalmi különbségek.
A politikai háttér kihátrálásával párhuzamosan több kiemelt egyesületnél és szövetségnél is komoly pénzügyi nehézségek és drasztikus megszorítások kerültek a felszínre.
KEK-et és bajnokságot is nyert a Fradi színeiben, és ott volt az egyik legizgalmasabb hazai döntőn is.
A visszalépés azért is váratlan, mert Szécsi még szerdán is arról beszélt, hogy az Orbán-kormány sportban és mezőgazdaságban elért eredményei miatt vállalta el a politikai feladatot.
Kilencvenkét éves korában, Los Angeles-i otthonában április 27-én elhunyt Domján Árpád válogatott vízilabdázó.
A TAO-rendszer megmarad, de máshogyan fog működni a program szerint: erről kérdeztünk egy adószakértőt és egy futballszakírót.
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó őszintén vallott karrierje pénzügyi nehézségeiről, elmondása szerint volt olyan, hogy hónapokig fizetés nélkül kényszerült játszani.
A World Aquatics és a magyar szervezők rögzítették a június 26. és július 18. közötti esemény részletes menetrendjét.
A magyar női vízilabda-válogatott magabiztos, 28–3-as győzelmet aratott Románia ellen a funchali Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.
Kilencvennégy éves korában elhunyt Babarczi Roland mesteredző, a magyar vízilabda egyik meghatározó alakja.
Varga Zsolt együttese hibátlan mérleggel, hat ponttal jutott tovább a középdöntőbe.
A magyar vízilabda legendás nevelőedzője 93 éves volt.
Kiderült, még decemberben megnyílik Kazincbarcika új vízi komplexuma, amelynek wellness-részlegében szaunák, gőzkabinok, merülőmedencék, pezsgő- és ülőmedencék várják a látogatókat.
Az előző olimpiákétól eltérő lesz, ám még nem végleges a formája a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékok férfi és női vízilabda-tornájának.
Újfajta edzésmódszer bevezetésével, főként mentálisan terhelte csapatát Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Negyedszázada már, hogy elindult egy páratlan történet, a magyar vízipólósok megkezdték a tíz éven át tartó dominanciájukat a sportban.
A vizes vb-ről ezüstéremmel hazatért Burián Gergely szerint két év munkája érett be a vébén, és elmondta azt is, miben kerekedtek a csapat fölé a végül világbajnokká lett spanyolok.
A női után a férfiválogatott is kikapott a fináléban, a spanyolok most két góllal voltak jobbak.