4 °C Budapest
Businessman checking stock market data

Nem volt túl jó hete a magyar tőzsdének: az orosz-ukrán háború sok mindent beárnyékol

MTI
2022. május 1. 19:03

Növekvő forgalom mellett nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 469,84 ponton zárt pénteken, 293,20 ponttal, 0,68 százalékkal magasabban mint egy hete.

A forgalom 71,2 milliárd forint volt az előző heti 55,71 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek. Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, negatívan indult a hét, szerdán azonban emelkedni kezdett a hazai tőzsdeindex, a 44 ezer pontos szintet azonban így sem tudta meghaladni a hét végére.

Hétfőn és kedden a befektetők hangulatát negatívan befolyásolta az amerikai jegybank várható gyorsuló kamatemelése, az orosz-ukrán háború és a koronavírus-járvány terjedése Kínában. A hét első napján a BUX 2,08 százalékos csökkenéssel, a rá következő napon 1,02 százalékos csökkenéssel fejezte be a kereskedést.

Szerdán a nyitáskor még kissé negatív nemzetközi hangulat ellenére a nap végére emelkedni tudott a magyar piac. Az emelkedést az OTP és a Richter vezette: az OTP-részvények ára 1,68 százalékkal, a Richter-papíroké 1,99 százalékkal nőtt.

Csütörtökön a BUX jelentősen emelkedett, felülteljesítette az európai és a tengerentúli indexeket. A teljesítmény mögött az Equilor elemzője szerint a magyar kormány azon bejelentése húzódhatott meg, hogy törekedni fog a megállapodásra az Európai Unióval. A BUX 1433,15 pontos, 3,40 százalékos emelkedéssel, 43 549,19 ponton zárt csütörtökön.

Pénteken reggel jól indult a kereskedés, ugyanakkor később elromlott a befektetők hangulata, az OTP-papírok eladói nyomás alá kerültek, feltehetőleg az orosz-ukrán háború okozta bizonytalanság miatt, piacbefolyásoló hírek ugyanis nem láttak napvilágot. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX végül 0,18 százalékos csökkenéssel zárta a hét utolsó napját.

A héten 275 ponttal, 4,00 százalékkal a Richter érte el a legnagyobb erősödést 9,3 milliárdos forgalom mellett, a papír 7150 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az OTP ára csaknem 1 százalékkal csökkent 43,4 milliárd forintos forgalomban, a részvény pénteken 10 800 forinton zárt.

A Mol jegyzése a héten 2 százalékkal csökkent, a részvény 3058 forinton zárt pénteken, heti forgalma 16,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,13 százalékkal csökkent, 388,5 forinton zárta a hetet, forgalma 958,5 millió forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4 048,63 ponton zárt a héten, ami 42,87 ponttal, 1,05 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?