Családonként egymilliónál is többet szántak a magyarok a nyaralásra, és az is kiderült, melyek a legnépszerűbb úticélok.
A pandémia egyértelműen megnövelte a magyar lakosság pénzügyi tudatosságát a kiadások racionalizálása és a megtakarítások erősítése terén - derül ki az NN Biztosító legutóbbi kutatásából. A válaszadók harmada a biztosításokat is a válságkockázatot enyhítő lehetőségek között említi. Ugyanakkor erősen megoszlanak a vélemények a válság nyomán, hogy érdemes-e hosszabb távra tervezni pénzügyeinkben.
A január klasszikusan a felkészülés, a gazdasági tervezés és újratervezés időszaka, 2021-ben azonban a járvány- és válsághelyzet új kihívásai miatt különösen igaz ez. Egy korábbi OECD-tanulmány szerint idehaza a pénzügyi döntések tudatossága - például a háztartási költségvetés készítésében, a számlák időben történő befizetésében, a megtakarítások és a hitelfelvétel tervezésében - elmarad a vizsgált 26 ország átlagától. Emiatt a hazai háztartások jobban ki vannak téve az olyan gazdasági hatásoknak, mint a világjárvány okozta pénzügyi nehézségek.
Az NN reprezentatív felmérése* alapján azonban Magyarországon a pandémia látványos változást hozott ezen a téren: a lakosság jelentős részében jobban tudatosította a pénzügyekről való felelős gondoskodás fontosságát. A 24-59 évesek közül például minden második emberben felmerült a kiadások racionalizálásának szándéka. A nagyobb költések későbbre tolásával és a napi kiadások csökkentésével a válaszadók 41 százaléka élt az utóbbi hónapokban: főként az autóvásárlást, a lakás vagy ház bővítését/megvásárlását halasztották későbbre.
Még pozitívabb jel, hogy a megkérdezettek közül 50 százalék tervezi valamilyen rendszeres megtakarítás elindítását. A válság hatásait megtapasztalva az eddiginél jelentősebb rendszeres megtakarítást leginkább a fiatalabb korosztály tervez: a 24-34 évesek 29 százaléka készül a havonta megspórolt összeg növelésére, csaknem negyedük pedig újonnan kezdene rendszeres megtakarításba. A válaszadók közel egyharmada mondta, hogy egy meglévő biztosítás segített (11%), vagy segített volna (21%) átvészelni a nehéz időket.
Ennek szellemében nagyobb értékű biztosítás kötése, mint válságkezelési eszköz a 35-45 évesek között számít relatíve a legnépszerűbbnek. Kockázati életbiztosítás kötését 22 százalék, megtakarítással egybekötött életbiztosítás kötését 20 százalék, egyéb (például jövedelempótló) biztosítás kötését szintén a válaszadók 20 százaléka nevezte meg olyan megoldásként, amellyel már élt, vagy a tervei szerint élni fog a válság hatásainak enyhítése érdekében.
- mondta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: "erről szólt tavaly a 100 százalékban digitális értékesítési megoldásunk bevezetése, és a kockázatkizárási idő drasztikus lerövidítése is egyes biztosítási termékeknél, illetve, hogy a COVID-19-cel kapcsolatos káreseményeknél is ugyanúgy térítünk ügyfeleink részére".
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A pénzügyi tudatosság ilyesfajta erősödése mellett azonban továbbra is erősen megoszlanak a vélemények, hogy mennyire érdemes hosszabb távra terveznünk a pénzügyeinkben. Összesen a megkérdezettek 46 százalékának módosította a hozzáállását a pandémia: 25 százalék inkább hosszabb, 21 pedig inkább rövid távra gondolkozna. Az NN kutatásában a válaszadók negyede vélekedett úgy, hogy amikor nagyobb a bizonytalanság, érdemesebb hosszabb távra előretekinteni, 21 százalékuk viszont úgy gondolta, hogy pont a kiszámíthatatlanság miatt csak a közeljövőre érdemes koncentrálni. Ezen a téren a 24-34 és a 35-45 évesek véleménye változott leginkább a pandémia hatására. A legfiatalabbaknál inkább a hosszabb távra történő tervezés erősödött (28%), míg a 35-45 éveseknél fej fej mellett van a két álláspont (28-28%). A 46 év fölöttiek vélekedése a legtöbbeknél nem változtatott.
A mostani gazdasági nehézségek kapcsán a válaszadók mintegy 40 százaléka érez visszaesést az anyagi helyzetében, a jövőre vonatkozó kilátásaiban és a biztonságérzetében, döntő többségük ráadásul tartósnak gondolja ezt a krízist. Ennek fényében azonban biztató jel, hogy minden harmadik 24-59 évesben - közülük is mindenekelőtt a gyermekes háztartásban élőkben - fölmerült a járvány kitörése óta, hogy a vizsgált biztosítástípusok közül legalább egyet megkössön; a felsőfokú végzettségűek és a saját bevallásuk szerint jó anyagi helyzetben lévők bő háromnegyede erre akár teljes egészében online ügyintézés keretében is késznek mutatkozik.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







