Így spórolnak a magyarok a járvány után: nem bízzák a véletlenre

2020. július 10. 13:28

A koronavírus-járvány felértékelte a pénzügyi tudatosság szerepét. Egy friss kutatás adatai alapján ugyanis azok, akik legalább félmillió forintnyi megtakarítással rendelkeztek, saját megítélésük szerint könnyebben vészelték át az elmúlt hónapokat. Többségük most pozitívabbnak értékeli az anyagi helyzetét, mint az elmúlt egy évben. Hetven százalékuk azt is tervezi, hogy a következő hónapokban ugyanannyit vagy többet tesz félre, mint eddig, és csak hét százalékuk látja úgy, hogy egyáltalán nem tud majd megtakarítani a jövőben.

A járvány pénzügyi következményei ráirányították a figyelmet a megtakarítások fontosságára, különösen azok esetében, akik eddig nem tettek félre a váratlan helyzetekre. Az OTP Bank megbízásából készített NRC kutatásból kiderült, hogy a jelentősebb, több mint félmillió forinttal rendelkező megtakarítók pénzügyi céljaiban nem történtek komoly változások: 56 százalékuk továbbra is úgy tervezi, hogy a következő hat hónapban változatlan összeggel folytatja a takarékoskodást, 14 százalékuk pedig a korábbinál még többet szeretne tartalékolni a váratlan helyzetekre. Száz válaszadóból csak heten nyilatkoztak úgy, hogy nem tudnak pénzt félretenni az elkövetkező időszakban.

Bár a válaszadók csaknem fele nyilatkozott úgy, hogy a háztartásuk bevételei visszaestek és a harmaduknak extra kiadásai is voltak a járvány miatt, az adatokból egyértelműen kiderül, hogy az érdemi megtakarítók sokkal könnyebben birkóztak meg a járványhelyzet okozta pénzügyi nehézségekkel. Sőt, a megkérdezettek harmadának még csökkentek is a kiadásaik

- mondta Nyitrai Győző, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatója, és hozzátette, hogy mindez azt igazolja, hogy érdemes rendszeres megtakarítással felkészülni a váratlan helyzetekre.

A pénzügyi biztonság megteremtése azért is fontos, mert a válaszadók többsége, 85 százaléka jobban aggódik egy elhúzódó gazdasági válság, mint a saját vagy szerettei egészsége miatt. A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 42 százalékának van valamilyen nem készpénzben tartott megtakarítása, közülük tízből nyolcan rendelkeznek legalább félmillió forint összegű megtakarítási termékkel.

Ők többségükben a nehézségek ellenére is inkább pozitívan ítélték meg az elmúlt egy évet anyagi szempontból, attól viszont tartanak, hogy az infláció miatt csökken a megtakarításuk értéke. Ezért is érdemes olyan konstrukciókkal tervezni, amelyek inflációhoz kötöttek, így a segítségükkel ez a kockázat is csökkenthető.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 23. 16:13
Távozik az Indexet, a Totalcart, a Velvetet és a We Love Dogz című kutyás portált is működtető Indam...
Holdblog  |  2026. szeptember 23. 10:00
A Volkswagen válsága nem áll meg a gyárkapuknál: a német autóipar megingása a futballpályákon is ére...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?