Hiába volt jó a forglom, csúnyán elhasalt a legtöbb részvény a magyar tőzsdén

MTI
2020. május 29. 20:08

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 464,76 pontos, 1,28 százalékos csökkenéssel, 35 875,71 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 33,2 milliárd forint volt. A vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben az OTP, közel 3 százalékkal.

Kéri Lajos, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője elmondta, hogy az előző napok emelkedését követően korrekciót lehet látni a tőzsdéken. Európában az elmúlt napok szárnyalása után több bankpapír is korrekcióba kezdett, így például az OTP és a Raiffeisen.

Az olajpapírok piacán nagyobb esés tapasztalható, az osztrák OMV például 5 százalékos mínuszban volt a magyar piac zárásakor, de közel 1 százalékkal gyengült a Mol is. Hozzátette, az olajpiaci papírok alulteljesítése valószínűleg annak is tulajdonítható, hogy májusra rendkívül gyenge finomítói marzsokat várnak a piacon.

A devizapiacon folytatódott a dollár gyengülése, az euróval szemben áttörte az 1,10-es, lélektanilag és technikailag is fontos szintet, és elment egészen 1,1150-ig, a következő erősebb ellenállásig, ahol kicsit megállt. A dollár gyengülésével a forint erősödni tudott, a BÉT zárásakor 347 forint volt az euró/forint árfolyam.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vezető üzletkötő szerint az árfolyamok csökkenése az amerikai-kínai feszültségek éleződésével magyarázható. Mindenki a Trump-beszédet várja, az amerikai elnök nagy valószínűséggel újabb szankciókat fog bejelenteni Kínával szemben Hongkong miatt, ami akár a kereskedelmi háború újraélesedéséhez is vezethet - mondta.

A kínai parlament csütörtökön elfogadta a Hongkongra vonatkozó, vitatott nemzetbiztonsági törvényt, amely tiltja a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a központi kormányzat ellen irányuló, felforgatónak minősített cselekményeket. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada és Ausztrália is azzal vádolta meg Kínát, hogy a sokak által bírált jogszabály elfogadásával megsértette nemzetközi kötelezettségeit. Amerikai és brit kezdeményezésre összehívták péntekre az ENSZ Biztonsági Tanácsát.

  • A Mol árfolyama 17 forinttal, 0,86 százalékkal 1970 forintra csökkent, 9,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 2,99 százalékkal 10 370 forintra esett, forgalmuk 18,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 7,50 forinttal, 1,87 százalékkal 393 forintra gyengült, forgalma 352,9 millió forint volt.
  • A Richter-papírok 45 forinttal, 0,67 százalékkal 6810 forintra erősödtek, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 3546,92 ponton zárt pénteken, ez 30,05 pontos, 0,84 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. június 14. 06:00
Június elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gy...
Összkép  |  2026. június 13. 22:07
Nemzetbiztonsági törekvések és technológiai érdekek. Ez a két erő formálja, rendezi blokkokba a vilá...
KonyhaKontrolling  |  2026. június 13. 11:11
Két hete arról írtam, hogy bizonyos dolgok sokkal erősebben járulnak hozzá a boldogsághoz, mint a pé...
Bankmonitor  |  2026. június 13. 10:57
Hány adósnak emelkedhet októbertől a hitelkamata? Mennyivel növekedhetnek a törlesztőrészletek? Mily...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 14. 16:06