Nem áll meg a lejtőn a forint: 360 fölött az euró

MTI
2020. március 19. 12:56

Történelmi mélypontra gyengült a forint az euróhoz és a dollárhoz képest csütörtökön a nemzetközi bankközi devizapiacon: egy euróért több mint 360 forintot, egy dollárért pedig már majdnem 332 forintot kellett adni.

Az euró 357,47 forinton forgott délben, 3 forint 19 fillérrel emelkedett a közös európai fizetőeszköz árfolyama a reggeli 354,28 forinthoz képest.

Az eddigi kereskedésben széles sávban, 352,55 és 360,10 forint mozgott az euró jegyzése.

A dollár jegyzése a reggeli 324,86 forintról 331,90 forintra kúszott fel délre. Az eddigi kereskedés során 322,56 és 331,95 forint között mozgott a dollár árfolyama. A svájci frankért reggel 335,67 forintot, délben pedig már 339,36 forintot kellett adni, de 341,09 forinton is járt a jegyzés.

A jent 3,0299 forinton jegyezték, míg reggel hét órakor 2,9844 forinton. Eddig napi leggyengébb szintjén már 3,0345 forintot kellett adni egy jenért.

Az euró 1,0789 dolláron forgott délben, 1,14 százalékkal gyengült az előző napi záráshoz képest. A közös európai fizetőeszköz előbb még erősödni tudott kissé, miután az Európai Központi Bank bejelentette, hogy a koronavírus-járványra válaszul egy új, átmeneti eszközvásárlási programot (PEPP) indít. A 750 milliárd euró értékű program keretében az év végéig vásárolnak az állam és a magánszektor által kibocsátott értékpapírokat.

A délelőtti kereskedésben azonban gyorsan gyengülni kezdett az euró, és eddigi napi minimumán, 1,0780 dolláros árfolyamon megközelítette a február közepén megütött hároméves mélypontot, az 1,0777 dollárt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A svájci frankhoz képest 0,22 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz, 1,0542 frankon jegyezték délben.

Egy dollárért 0,9762 frankot adtak, 0,87 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A jenhez képest 1,31 százalékkal drágult a dollár, 109,48 jenen jegyezték csütörtök délben.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. június 14. 06:00
Június elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gy...
Összkép  |  2026. június 13. 22:07
Nemzetbiztonsági törekvések és technológiai érdekek. Ez a két erő formálja, rendezi blokkokba a vilá...
KonyhaKontrolling  |  2026. június 13. 11:11
Két hete arról írtam, hogy bizonyos dolgok sokkal erősebben járulnak hozzá a boldogsághoz, mint a pé...
Bankmonitor  |  2026. június 13. 10:57
Hány adósnak emelkedhet októbertől a hitelkamata? Mennyivel növekedhetnek a törlesztőrészletek? Mily...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 14. 16:06