A részvénypiac forgalma 20,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest, a Mol papírjanak árfolyama történelmi csúcsot ért.
Az Andy Vajna tárgyainak decemberi árveréséből származó bevétel egy részét jótékony célokra ajánlja fel az özvegy.
Több mint 50 millió forint gyűlhet össze Andy Vajna hagyatékának decemberi árverésén - írja a Blikk azok után, hogy a producer özvegye a TV2-n elmondta: árverésre bocsátotta Andy Vajna kedvenc tárgyait. Vajna Tímea elmondta, hogy a bevételből a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja is részesül.
Vajna Tímea a Blikknek elárulta azt is, hogy az árverésre kerülő tételek közül számára az extrákkal felszerelt Bentley Continental GTC a legkedvesebb, mert, mint mondta: még benne van Andy szivarfüstjének illata, és a kaliforniai tengerpart levegőjét is érzem benne.
Van néhány tárgy, amitől viszont nem akar megválni a producer özvegye. Vajna Tímea erről már a Borsnak beszélt. Ezek között van néhány fotóalbum, amelyben a közös emlékeiket gyűjtötték, az Andy Vajna védjegyévé vált napszemüveg, illetve a jegygyűrű, amelyet Vajna Tímea elmondása szerint egy ideje már nem hord, hanem széfben tart.
Vajna Tímea mindkét lapnak megerősítette, hogy hosszú időre elhagyja az országot, mert a férje halála után környezetváltozásra van szüksége.
Ilyen új módszerrel fosztják ki a gyanútlan autósokat: egyetlen kattintással úszhat az összes pénzed
Újabb megtévesztő SMS‑hullám érte el a magyar felhasználókat: ezúttal a „Rendőrség” nevében küldenek üzenetet







