8 °C Budapest

Lejárt a határidő: eddig kell elhagynia budai luxusvilláját Vajna Tímeának

2019. október 29. 18:01 2 perc

Január végén lejár Vajna Tímea bérleti szerződése, amit nem kíván meghosszabbítani. Ekkor tehát végleg el kell hagynia a budai luxusvillát, amiben férjével, Vajna Andrással laktak.

Vajna Tímea egy évig marad férje halála után közös, budai villájukban, és január végén végleg kiköltözik. Ezután az USA felé az irányt. Vajna Tímea saját elmondása szerint nem érzi jól magát a villában, hiába van meg minden luxus a 2 000 négyzetméteres ingatlanban - írja a blikk.

Hiányozni fog a villa, hiszen életem legmeghatározóbb éveit töltöttem ott Andy-vel, most viszont próbálok arra törekedni, hogy amit még közösen megálmodtunk, azt már csak az ő emléke miatt is folytassam és megvalósítsam

- mondta el a Blikknek Vajna Tímea, aki azt is elárulta, hogy hamarosan véget ér a lakásbérleti szerződése, amivel kapcsolatban jelezte, nem kíván hosszabbítani. 

Vajna Tímea egyébként Los Angelesbe költözik, ahonnan az amerikai állampolgárság megszerzése miatt nem is utazhat vissza Magyarországra egy éven belül. A nyugati-parti amerikai városban egyébként Vajna Tímeának még nincs ingatlanja, de elmondása szerint reméli, hogy ez egy év alatt megoldódik. 

A hagyatéki tárgyalás még folyik, a neheze hátra van, így még én sem tudom, mi lesz a sorsom

- tette hozzá Tímea, akinek tervben van, hogy fánkozót nyit az USA-ban is. 

(Címlapkép - MTI Fotó: Balogh Zoltán)
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?