Babakötvény milliárdokban fürdik az ország: durván rápörögtek a magyarok

MTI
2018. november 21. 08:30

Töretlen a Babakötvény népszerűsége, a megtakarítások állománya novemberben átlépte az 50 milliárd forintot - tájékoztatott Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte: ez 30 százalék feletti növekedés a tavalyi 38 milliárdos állományhoz képest.

A Babakötvény aktuális kamata 5,4 százalék, a pénzt a fiatalok 18 éves koruk után vehetik fel és bármire felhasználhatják. A pénzügyminiszter közölte: a Babakötvény a legbiztonságosabb, a legegyszerűbb és tartósan az egyik legmagasabb hozamú befektetési lehetőség azoknak, akik körültekintően és hosszú távon szeretnének gondoskodni gyermekeik jövőjéről.

Varga Mihály azt is elmondta, úgy látják, egyre többen terveznek hosszú távra és mernek befektetni annak érdekében, hogy megkönnyítsék a gyermekek felnőtt életének megkezdését. Ezt támasztja alá a Babakötvény népszerűsége, évente 20-25 ezerrel több szülő gondolja úgy, hogy érdemes Babakötvényt vásárolnia gyermekeinek, ennek eredményeként már több mint 160 ezer számlát nyitottak - tette hozzá a pénzügyminiszter.

A Babakötvény kiemelkedően magas hozama annak köszönhető, hogy kamata minden évben az előző évi infláció plusz 3 százalék. Így például - az első sorozat kivételével - valamennyi évjáratú Babakötvény aktuális kamata jelenleg 5,4 százalék. A garantáltan infláció feletti 3 százalékos reálhozam lényegesen magasabb, mint a legtöbb hasonló, a gyermek életkezdését támogató pénzpiaci megtakarítás.

A Babakötvény a gyermek 18. életévének betöltése napjáig bármikor megvásárolható, és a befizetett összegnek megfelelő mennyiségű Babakötvényt a Magyar Államkincstár azonnal jóváírja az értékpapírszámlán. A számla felett kizárólag a gyermek rendelkezhet, a nagykorúvá válását követően a megtakarítást bármire felhasználhatja. A felvehető összeg adó-, járulék- és illetékmentes.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem