Belehúztak a családok: durván jól fogy a Babakötvény

2018. szeptember 20. 09:02

Megugrott a kamata és a népszerűsége is az idén a Babakötvénynek. A tavalyi 10,4 milliárdnál az idén több pénz folyhat be a Start-számlákra, amelyekből egyre többet visznek át a bankoktól a kincstárhoz - írja a Világgazdaság.

Augusztus végén már több mint 159 ezer Start-értékpapírszámlát vezettek a Magyar Államkincstárnál, ezeken 47,6 milliárd forint halmozódott fel - közölte a Magyar Államkincstár a lappal. Tavaly összesen 10,4 milliárd forintot fizettek be a hozzátartozók vagy mások a gyerekek számláira, az idén ez az összeg várhatóan nőni fog, hiszen az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint hét hónap alatt, július végéig már több mint 8,4 milliárd forinttal nőtt a Babakötvény-állomány.

A Magyar Államkincstárnál egyébként tavaly összesen 23 796 Start-számlát nyitottak, ebből a 2017-ben született babák részére 8474-et. Az öngondoskodási láz azonban idén sem csillapodott, hiszen a szülők további 5204 számlát nyitottak a tavaly született gyermekeknek. Közrejátszhatott ebben, hogy az idén hatalmasat ugrott a Babakötvények kamata, a 2032-ben lejáró sorozat kivételével mindegyik állampapír 5,4 százalékos kamatot fizet.

A Babakötvényt kizárólag az államkincstári Start-számlákra lehet megvásárolni. Ilyen számlákat vezetnek a hazai hitelintézetek is, ezek száma viszont folyamatosan csökken. A bankok és takarékok az alacsony kamatkörnyezetben már évek óta nem tudnak versenyezni a Babakötvénnyel, így egyre többen viszik át a gyerekek megtakarításait a kincstárhoz. Tavaly egész évben 1128 számlahordozás volt, az idén már 1210-en váltottak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 21. 17:40
Csöppet sem fog hiányozni a főpolgármesternek a lap.
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Holdblog  |  2026. május 21. 09:15
A heti munkaórák változása egyre pontosabban rajzolja ki, mely gazdaságok váltak termelékenyebbé a B...
iO Charts  |  2026. május 20. 10:01
Piaci áttekintés Melyik a legjobban agyonvert ukrán részvény? Ki merne most belenyúlni egy ilyen méh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 21. 20:59