6 °C Budapest

Óriási átverés: csődbe viszik a becsapott nyugdíjast

2017. szeptember 18. 10:30 2 perc

Még mindig nyögi a törlesztőjét a 10 éve vásárolt fotelnek a csongrád megyei nyugdíjas, már a behajtó is rászállt - írja a Délmagyar.hu.

A Bordányon élő, 69 éves Pósa Éva közel tíz éve, 2009-ben egy árubemutatón vásárolt magának egy gyógyfotelt. A bemutató szerint 300 ezer forintot ért a fotel, ám a helyszínen csak 2000 forint előleget kellett befizetniük a vásárlóknak. Az asszonynak már fiatalon is komoly mozgásszervi problémái voltak, így nem tudott ellenállni az ajánlatnak. Eleinte rendszeresen fizette a törlesztőket, ám idővel a csekkek is elfogytak és az állapotában sem tapasztalt javulást, így 100 ezer forint kifizetése után nem fizetett többet.

Most augusztus végén levelet kapott egy mosonmagyaróvári végrehajtótól. A levélben már 961 124 forintos főkövetelés szerepel, amelyhez 1 384 964 forint kamatot számoltak fel. Egyéb költségként meghatároztak további 111 572 forintot, és még ehhez jön a végrehajtó munkadíja is. Éva úgy számolja, hogy nagyjából 3 millió forintot kellene kifizetnie, miközben a fotel értékét 20-30 ezer forintra becsüli.

Kertész József, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke szerint a már elindult végrehajtással kapcsolatban semmit sem lehet tenni. Az egyetlen megoldás az lehet, ha az adós megpróbál egyezkedni a céggel: egy közös megállapodás keretében csak a tartozás egy részét fizetné ki, emellett a további követelésektől elállna a cég. Fizetésképtelenség esetén a nyugdíja 30 százalékát vonják majd le, amennyiben semmit sem tud lefoglalni a végrehajtó.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 7. 07:45