9 °C Budapest

34 évesen nyugdíjba vonult a magyar srác: így telnek a hétköznapjai

2017. június 5. 17:00

Egyre többen vannak Magyarországon is, akik úgy döntöttek, kiszállnak a mókuskerékből és a harmincas éveikben "nyugdíjba" vonultak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egész nap nem csinálnak semmit. Nem tétlenkednek, de csak olyasmivel foglalkoznak, ami örömet okoz nekik - ha pedig valamennyit kereshetknek is vele, annál jobb.

Ma még ugyan kevesek kiváltsága az ún. early retirement, vagyis korai nyugdíj, de azért Maygarországon is egyre többen vannak, akik úgy határoztak, nem kérnek többet a kötött munkaidőből és a munkahelyi környezetből és "nyugdíjba vonulnak". Így tett Takács Szabolcs  és a kétgyermekes családapa,Csongoris.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy tétlenül ülnének otthon. Mind a ketten azt mondták a Pénzcentrumnak, hogy semmittevésről szó sincs. Szabolcsnak van egy egyszemélyes vállalkozása, onnan számláz a partnereknek, ha fizetett feladatokat végez. .Csongor külföldieknek segít különféle ügyintézésben (céges ügyek, ingatlan adásvétel, stb.) nem csak Magyarországon, hanem többek közt Romániában, Horvátországban és Németországban is.

Azt mind a ketten elismerték, szó sincs róla, hogy napi 8 órát töltenének munkával. Csongor havonta átlagosan 10, Szabolcs heti néhány órát dolgozik. Mind a kettőjüknek van tehát jövedelme, csak épp azzal foglalkoznak és annyit, amennyit szeretnének. Szabolcs úgy fogalmaz, csak olyan munkát vállal el, amit ingyen is szívesen csinálna. Újabban például jógát oktat, miután felmondott, ingyenesen megszerezte a kamionos jogosítványt is, így van, hogy elvállal efféle munkát is. Besegít a szülei családi vállalkozásába és lakástakarékokat is értékesít. 

Ha pedig nem esik be semmi, vagy éppen nincs kedvem semmit elvállalni, akkor sincsen semmi baj, hiszen az egész koncepció alapja, hogy megélek pusztán a megtakarításaim hozamából

 - írja blogján.

Külföldi kutatások szerint az éves megélhetési költségünk 25-szörösére rúgó megtakarítás kellene ahhoz, hogy annak hozamából nagy valószínűséggel életünk végéig megéljünk. Takács biztosra akart menni, ezért kiszámolta az éves minimális megélheti költségét és annak 30-szorosával indult.

Mint mondja, hetente néhány órát rászán arra is, hogy a befektetéseivel foglalkozzon. "Ennyi törődés kell nekik, hogy hosszú távon jól teljesítsenek és megteremtsék a megélhetésemhez szükséges pénzt" - mondja. Ő egyébként a kiszámítható részvényeket részesíti előnyben, példaként a Walmartot, IBM-et, Apple-t, Targetet említi. A magyar részvények közül van Richtere, Magyar Telekomja, Molja, Állami Nyomdája, Graphisoft Parkja.

Mindenre jut idő

A közös a két magyar fiatal srácban az, hogy amellett, hogy vállalnak alkalmi munkát, mindenre jut idejük. Mind a ketten kiemelték, hogy érezhetően kevesebb a stressz az életükben, lecsökkentek a kiadásaik - nem költenek olyan dolgokra, amikre akkor, amikor még fix munkahelyük volt. Igaz, Csongoréknál ezt a többletköltséget ellensúlyozták a két kisgyerekkel kapcsolatos kiadások.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Azt viszont elismerték, kevesebbet költenek ruhákra, utazásra, hiszen nem kell mindennap elmenni a munkahelyre. Takács például a BKV bérlet és az autó helyett biciklizik. Míg korábban az állandó rohanás miatt neki alig volt ideje főzni, ezért minden nap költenie kellett ebédre, vacsorára, most megszabadult ettől a kiadástól is - magának főz, nem jár étterembe és szórakozni is csak nagyon ritkán.

Takács egy átlagos napja a következőképp fest: felkel, jógázik, megreggelizik, utána olvas és az otthoni teendőkkel foglalkozik. Főz, ebéd után pedig néhány órát dolgozik - ha van valamilyen alkalmi munkája. Általában délután öt után a barátaival, családjával tölti az időt.

Kevesek kiválstága

Ahogy már fentebb is említettük, külföldi kutatások szerint az éves megélhetési költségünk 25-szörösére rúgó megtakarítás kellene ahhoz, hogy annak hozamából nagy valószínűséggel életünk végéig megéljünk. Ezt a pénzt összespórolni viszont az átlag magyar kereseteket tekintve szinte lehetetlen.

A KSH májusi közleménye szerint ugyanis idén márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 298 300 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 198 400 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 206 300 forintra becsülhető.

Nem csoda tehát, hogy Magyarországon egyelőre kevesen vannak, akik megengedhetik maguknak, hogy felálljanak a biztos munkahelyről. Arra viszont mindenkinek megvan az esélye, hogy gondtalanul élvezze a nyugdíjas éveket. Ha már a húszas éveinkben elkezdünk félretenni néhány ezer forintot, majd a fizetésünk emelkedésével arányosan növeljük a megtakarítás összegét is, 40 év alatt milliós nyugdíjtőkét halmozhatunk fel.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 18:00
Évek óta meghatározó arcai voltak az ébresztőműsornak.
Bankmonitor  |  2026. április 29. 12:33
Nehéz eligazodni a lakáshitelek, a Babaváró Kölcsön és a különféle támogatott konstrukciók között? A...
Holdblog  |  2026. április 29. 08:16
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem