A pénzügyi világ jelentős területén, a készpénzbefizetésnél lassú, de biztos korszakváltás zajlik, az automatákon keresztül történő készpénzbefizetések száma folyamatosan nő.
Bármennyire meglepő, de a bankvezérek is tudnak spórolni a hétköznapokban; legalábbis Katona Ildikó igencsak szigorú, ha a családi kasszáról van szó. Az MKB Bank üzleti vezérigazgató-helyettese a Pénzcentrumnak adott interjújában persze azt is elárulta, mihez kezdjünk a megtakarított pénzünkkel a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben.
A pletykák szerint nagyon tud spórolni, és szigorú, ha a családi kasszáról van szó. Milyen praktikákat alkalmaz?
A legfontosabb, hogy írni, vezetni kell a költéseket. Ez mindennek, főleg a kiszámíthatóságnak, a tervezésnek az alapja. Rengeteget tudtam spórolni azzal is, hogy teljesen hanyagolom a hipermarketeket. Egyszerűen annyi fölösleges dolgot vettem ott, hogy számszerűsíthető eredménye van annak, hogy átszoktam a kisebb boltokra. A harmadik tippem: tegyük rendbe a havonta fizetendő kiadásainkat, és térjünk át állandó átutalásokra, vagy még inkább csoportos beszedési megbízásokra. Ez egyfelől olcsóbb, mint a csekk, másfelől rengeteg időt spórolunk meg magunknak azzal, hogy elkerüljük a sorban állást. Az idő pedig pénz.

A jegybank legfrissebb adatai szerint alig fialnak már a bankbetétek: a kamatok egy százalék alatt vannak. Egyre többen kérdezik, vigyék-e egyáltalán bankba a pénzüket, hiszen az a párnacihában is biztonságban van. Tényleg semmit sem érnek a bankbetétek?
Ezek szabad szemmel valóban alig látható számok, ugyanakkor a kontinens nyugati felén a negatív kamatok se mennek ritkaságszámba. A készpénztartásnak kockázata és ára is van, noha ezeket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Elég csak abba belegondolni, milyen érzés lehet, ha egy fél lakás árától szabadít meg minket egy betörő. Vegyük például azt, ha eladjuk az autónkat, hazavisszük az ebből származó készpénzt, majd az első boltban kiderül, hogy a vevő hamis bankókkal fizetett.
Mielőtt kitérnénk a konkrét banki befektetési lehetőségekre, hadd említsek két, nem túl kézenfekvő lehetőséget. Az első a fogyasztás: ez a kamatkörnyezet kedvez a régóta elodázott konkrét, tárgyiasult vágyak, tervek megvalósításának, egzotikus úttól a lakásfelújításig. Egyetlen példa: ha új autót veszek ötmillió forintért, amíg tíz százalék a bankbetéteken elérhető hozam, évente fél-félmillió forintot vesztenék a vásárlás miatt. Jelenleg azonban az éves veszteség a harmincezer forintot sem éri el (0,3 százalékos kamattal számolva - a szerk.).
Alapvetőnek gondolom, hogy havonta félretegyünk egy meghatározott összeget. Nincs olyan alacsony összeg, amellyel ne lenne érdemes elkezdeni a megtakarítást. Ideális befektetés az állampapír, amely biztonságos, és a bankbetétnél lényegesen kedvezőbb hozamot lehet elérni vele. Az állampapírok esetében fél évre, egy évre, vagy még hosszabb időre kell befektetnünk a pénzünket. Ha fontos szempont az is, hogy menet közben elérhető, felszabadítható legyen a megtakarításunk vagy egy része, akkor érdemes befektetési alapokban gondolkodnunk. Ezeknél alacsony a minimális befektetési összeg, és gyakorlatilag bármikor hozzáférhetünk a pénzünkhöz.
Nem kockázatosabbak ezek az állampapíroknál?
Jellemzően igen, bár akadnak olyanok is köztük, amelyek kifejezetten alacsony kockázatúak. És vannak rizikósabbak is, amelyekkel az előzőeket felülmúló hozamokat lehet elérni. Az alapkezelők gyakorlatilag vagyonkezelőként működnek: ki tudjuk választani, hogy az alap milyen eszközökben tartsa a pénzünket. Ez pedig tükrözni fogja személyes ízlésünket, legfőképp azt, mennyire akarunk kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében.
Mi a helyzet akkor, ha egy konkrét célra, és hosszabb időtávra szeretnénk megtakarítani?
Az időtávnál van egy nagyon egyszerű szabály: minél korábban kezdjük a takarékoskodást, annál nagyobb az elérhető nyereség. Hadd mondjak egy személyes példát erre: amikor az első kisbabámat vártam, a férjemmel elhatároztuk, hogy havonta félreteszünk neki egy elkülönített számlán. Abban is megállapodtunk, hogy ehhez sose fogunk hozzányúlni, csak ha már egyetemre megy, vagy hasonló mérföldkőhöz érkezik az életben. Aztán egyszer mégiscsak megszegtük a tilalmat: a második gyerek születésénél, amikor megfeleztük az addig összegyűlt pénzt, hogy mindketten azonos esélyekkel indulhassanak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 millió forintot, 25 éves futamidőre, már 8,1 százalékos THM-el, és havi 151 979 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 8,52% a THM; a K&H Banknál 8,57%; a Raiffeisen Banknál 8,72%, az Erste Banknál 9,02%; míg az OTP Banknál 9,3%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egy ilyen esetben ideális forma lehet a tartós befektetési számla (TBSZ), ezzel nem csupán többféle eszközön gyűlhet a pénz, hanem olyan adóelőnyöket is nyújt, amelyek révén tovább gyarapítható a megtakarítás. A TBSZ három év lekötéssel már kedvezményesen adózik, öt éven túl pedig teljes adómentességet élvez, amennyiben teljesíti a jogszabályi feltételeket. Utóbbiakat azért említem, mert a mi ügyfélkörünkben is megfigyelhető: az adóelőnyökhöz tartozó törvényi kötelmek kellőképp visszatartják a befektetőket attól, hogy idő előtt hozzányúljanak a számlán tárolt összegekhez.
A TBSZ-en részvényt is lehet tartani, de a tipikus hazai lakossági befektető nem igazán kedveli ezt a műfajt.
Valóban, a legtöbben a negatív hírekből találkoznak a részvényekkel, pedig ezek néhány éves időtávban igencsak kecsegtető befektetések. Ha visszaemlékszünk, a 2008-as válság során annyit estek a részvényárfolyamok, hogy sokan már világvégét vizionáltak. Ehhez képest nem pusztán kiheverni sikerült az akkori sokkokat, hanem számos papír drágább lett, mint a válságot megelőzően volt.
Sosem szabad szem elől téveszteni, hogy a részvénypiacok rövidtávon a szerencselovagoknak valók, egy befektető öt évnél rövidebb időtávon ne is gondolkodjon bennük. És van egy másik fontos szabály: egy elsietett, elhibázott befektetési döntésből komoly veszteségünk származhat egy áresés idején. Ha viszont nem esünk kétségbe, hanem kivárunk, a veszteség szép lassan akár teljesen felszívódhat. Egy konkrét példa: egy ezer forintért vett részvényt, ha amúgy bízunk az adott vállalatban, eszünk ágában se jusson ötszáz forintért eladni. Inkább várjuk meg, amíg az árfolyam ismét eléri, majd meg is haladja az ezer forintot. Meggyőződésem, hogy a türelem az egyik legfontosabb befektetői erény.
Az MKB a Gránit Bankkal közösen jelzálogbankot alapít. Várható-e, hogy az itt kibocsátott jelzálogleveleket a lakosság is megveheti?
A terveink szerint induláskor intézményi befektetőknek lesznek elérhetők az jelzáloglevelek, ez nagyjából az év második felére, jövő év elejére várható.

Itt a sztárbefektetők titkos, 72-es szabálya: így duplázhatod meg a spórolt pénzed, teljesen legális
Első pillantásra egy évi 7 százalékos hozam talán nem tűnik olyan lenyűgözőnek, pedig ekkora hozammal nagyjából 10 év alatt megduplázhatod a pénzed.


Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
- Ma dől el, mennyi pedagógus marad az új rendszerben
- Elfogatóparancsot adtak ki a volt magyar válogatott futballista ellen
- Részletes szakértői magyarázat a nyugdíjkompenzációra - ezért 3,1 a 3,5 százalék
- Újabb jelentős energetikai tárgyalást folytat Orbán Viktor
- Egy magyar a Google borítóképén
- Autósok, figyelem: nagy lezárás jön az egyik legforgalmasabb csomópontban
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


