Elemzők szerint december hagyományosan kedvező hozamokat hoz a nemesfémek számára.
A kamatok folyamatos csökkenése miatt egyre kevésbé éri meg bankbetétbe tenni a pénzünket. A bankok azonban gyakran kiemelkedő kamatokkal csábítják magukhoz az ügyfeleket. Milyen feltételek mellett kaphatunk a betétünkre akár 5 százalékos kamatot is?
Rengetegen panaszkodnak arra, hogy a bankbetétek alig fizetnek már valamit, ezért másfajta megtakarításba kell tenni a pénzüket, vagy egyszerűen otthon tartják azt. A pénzintézetek ajánlatai között azonban akadnak igen kedvező ajánlatok is, a Pénzcentrum mutatja, mibe és hogyan érdemes tenni a pénzünket.
Hogyan kaphatunk kiemelkedő kamatot?
A magas kamatok eléréséhez feltételeket kell teljesítenünk, igaz, sok esetben olyan mértékű pluszt kapunk, hogy mindenképp érdemes belevágnunk, ilyen feltételek lehetnek a banknál:
- A leggyakoribb feltétel a friss pénz beérkezése, ami azt jelenti, hogy a számlánkon újonnan elhelyezett pénz után kapjuk meg a magas kamatot.
- Szintén igen gyakori feltétel, hogy a jövedelmünk a számlánkra érkezzen.
- Ehhez gyakran kapcsolódik, hogy a számlánkon bizonyos mennyiségű (nagyjából az átlagos használatnak megfelelő) tranzakciót hajtsunk végre havonta.
- Több olyan ajánlattal is találkozhatunk, amely kifejezetten azokat az ügyfeleket célozza meg, akik az elszámolás miatt kaptak vissza pénzt a bankjuktól.
- Gyakori feltétel a betéttel kombinált befektetés indítása is. Ennek keretein belül a betét mellé egy másik megtakarítást is indítania kell az ügyfélnek, így kaphat kiemelkedő kamatot a pénzére. Ezek általában hosszabb távon megtérülő befektetések.
Nézzük meg az ajánlatokat!
A magas kamatok egyébként akár 5 százalékosak is lehetnek, ez attól függ, hogy milyen feltételeknek tudunk megfelelni. Az azonban látható, hogy a jelenlegi 1,65 százalékos jegybanki alapkamathoz képest a Pénzcentrum által összegyűjtött betétek mindenképp kimagaslóak.
Érdemes elsőként megemlíteni az elszámolás miatt visszakapott pénz lekötését. Ez két banknál elérhető, az egyik az FHB, a másik a Sberbank (korábban az OTP-nek is volt ilyen ajánlata). Az elszámoláskor visszakapott összegnek mind a két ajánlatnál nagyobbnak kell lennie, mint 100 ezer forint. Ugyan az akciós betét a Sberbanknál fél évre is elérhető (2,25 százalékos kamattal), viszont a 3 hónapos betét kamata az FHB-nál 3 százalékos, míg a versenytársnál 2 százalék.
Az átlagos bvetéti kamatokról szóló írásunkat is olvasd el ITT! Kattints!
Igen gyakori a befektetéssel kombinált lekötés, ezeknél a termékeknél a teljes megtakarított összeg harmada vagy fele kerül lekötésre a betétben, a többit (betétenként eltérő) megtakarítási formába fektethetjük. Általában az alábbi befektetési formák kapcsolódnak ezekhez a betétekhez:
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Befektetési alap vásárlása
- Megtakarításos életbiztosítás kötése
- Állampapír vásárlása
- Tartós Befektetési Szerződés (TBSZ) számla nyitása és állampapír vásárlás
A gyűjtésünkben található legmagasabb kamatozású betét is ehhez a kategóriához tartozik, a CIB ajánlatával akár 5 százalékos évesített kamatot is kaphatunk.
Vannak olyan bankok, ahol elég megfelelni a friss pénz feltételének az extra kamatért cserébe. Érdekes, hogy már így is jelentős kamatelőnyt jelenthet ez, hiszen 3 százalék fölötti kamatot is találunk például az BNP Paribas-nál, vagy az AXA-nál. Érdekes konstrukciót kínál az FHB, ugyanis náluk az újonnan számlát nyitó ügyfeleknek is jár az extrakamat (2,3 százalék).
Ha emellett még az aktív bankszámlahasználat feltételeit is teljesítjük (jövedelem jóváírás és/vagy rendszeres tranzakciók a számlán), akkor a K&H-nál akár 4 százalékos kamatot is kaphatunk, de a Sberbank is 3,5 százalékot kínál az ügyfeleknek. Más bankoktól valamivel elmarad, azonban jelenleg akciós az Erste ajánlata is (1,5 százalék), azonban ennél a betétnél nem kell teljesíteni a friss pénz feltételt, vagyis náluk ezeket a kamatokat valószínűleg többszöri lekötés után is megkaphatjuk.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








