A dollár kéthavi csúcs közelébe erősödött, az amerikai kötvényhozamok emelkedése és a magas olajár pedig kedvezőtlen környezetet teremtett a forint számára.
Orbán Viktor ma reggel arról beszélt, hogy kibővítenék a Befektető-védelmi Alap kártalanítási korlátait 100 ezer euróig, így a Quaestor károsultjai több pénzt kaphatnának az alapból. A miniszterelnök szerint a törvény nem támogatható a pénzügyi intézmények támogatása nélkül.
Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, hogy Rogán Antal Fidesz frakcióvezető ma nyújtja be a Quaestor-károsultak csaknem teljes kártalanítását lehetővé tevő javaslatát, hiszen a 6 milliós Beva-kártalanítási határ 22 ezer embernek segítene.
Arról, hogy csak 73 embernek lehet 100 ezer euró feletti Quaestor-befektetése és így kimaradhat a kártalanításból, Lázár János és Giro-Szász András tegnap délutáni sajtótájékoztatóján már elhangzott. Orbán viszont hozzátette azt is, hogy ez a 100 ezer euróra emelendő kártalanítás plusz befizetést tenne szükségszerűvé a pénzügyi szereplők számára, de közben él a februárban az EBRD-vel és az Erste Bankkal kötött megállapodás is, amely szerint "semmilyen befizetést nem lehet kérni egyeztetés nélkül".
A miniszterelnök szavai szerint tehát Rogán törvényjavaslata megjelenésével párhuzamosan Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert arra kérte, hogy sürgősen üljön le a bankokkal egyeztetni, mert "csak akkor tudjuk támogatni Rogán Antal javaslatát, ha az elfogadható a pénzügyi élet szereplői számára is".
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






