13 °C Budapest

Így néz majd ki az új magyar euró, ha bevezetik? + galéria

2015. február 5. 11:07

Bár az euró hazai bevezetéséről már régóta beszélnek és a művészeknek is egyre inkább inspirációt ad a téma, a legfrissebb álláspont szerint leghamarabb az évtized végén jöhet az európai közös fizetőeszköz.

A napokban járta be a sajtót egy magyar grafikus diplomamunkája. Bernát Barbara egy fiktív magyar euróbankjegy-sorozatot készített, amelyen a hagyományosan megszokott épületek, emberek helyett növények, állatok szerepelnek. Emellett rendhagyónak számít a fiatal tervező hamisítás elleni megoldása is: uv-fénynél a bankókra rajzolt állatok csontváza látszik.

További képeket a bankjegyekről Bernát Barbara Behance-oldalán és Facebook-oldalán találsz.

Szépek a grafikus tervei, de mikor lesz nekünk eurónk?

Az eurózónához való csatlakozás jó régen, 14 éve merült fel először "hivatalosan": 2001-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) akkori elnöke, Járai Zsigmond úgy nyilatkozott, hogy Magyarország 2006-tól csatlakozhat a valutaunióhoz.

KATTINTS! Egymásnak estek a Tescóban a magyarok: berohantak, veszekedtek

A Járai által eredetileg megjelölt céldátum óta viszont már 9 év is eltelt, és nyugodtan kijelenthetjük, azóta sem kerültünk sokkal közelebb a bevezetéshez. A kormányzati nyilatkozatok is arra utalnak, hogy az évtized vége előtt egyáltalán nem beszélhetünk magyar euróról.

Amikor mi a csatlakozásról gondolkodunk, nem a következő évről beszélünk, hanem a következő évtizedről vagy két évtizedről vagy három évtizedről

- fogalmazott bő egy évvel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök

Rogán Antal szerint is reálisan 2018 és 2020 között kerülhet leghamarabb abba a helyzetbe a magyar gazdaság, hogy dönthessen arról, bevezeti-e az eurót. A Fidesz frakcióvezetője szerint az viszont már külön mérlegelés kérdése, hogy be is lépünk-e az euróövezetbe. Mint azt egy január közepén készült interjúban kifejtette:

Ha megnézzük a velünk szomszédos országokat, nem merném azt állítani, hogy ez euró bevezetésével kizárólag nyertek. A közös pénznemnek van előnye és hátránya, ezeket mérlegelni kell, de legalább a döntés lehetőségét kell megteremteni.

Mi a hivatalos álláspont?

Alig két hónappal ezelőtt, az új tízezer forintos bankjegyek bevezetésekor a Pénzcentrum megkereste a Nemzetgazdasági Minisztériumot. Kíváncsiak voltunk arra, mi a hivatalos kormányzati álláspont az euró esetleges bevezetéséről. Akkor a minisztérium az alábbi tájékoztatást adta:

Magyarország 2004-es EU csatlakozásával kötelezettséget vállalt arra, hogy teljesíti az euró bevezetéséhez szükséges ún. konvergencia kritériumokat. Ezek az árstabilitás, az árfolyamstabilitás, a hosszú távú kamatok konvergenciája, a stabil makro-fiskális pozíció, és a közös pénz átvételéhez szükséges jogszabályi megfelelés tekintetében támasztanak követelményeket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Európai Központi Bank, valamint az Európai Bizottság 2014. június 4-én közzétett jelentései szerint Magyarország megfelel az árstabilitásra, a hosszú távú kamatok konvergenciájára és a közpénzügyekre vonatkozó kritériumnak.

Gazdaságpolitikánk megkérdőjelezhetetlen eredménye, hogy a kétévenként publikált konvergencia jelentések közül ez az első, amelyik megállapítja, hogy Magyarország teljesíti a konvergencia kritériumok többségét. Míg a legutóbbi, 2012-ben publikált jelentés szerint Magyarország egyetlen feltételnek sem tett eleget, addig a mostani jelentés szerint ötből már három kritériumnak is megfelelünk.

Ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy önmagában a kritériumoknak való számszaki megfelelés még nem jelenti automatikusan azt, hogy zavartalanul csatlakozhatunk az euróövezethez. A Magyarország hosszú távú érdekeit szem előtt tartó gazdaságpolitikának olyan országspecifikus tényezőkre is tekintettel kell lennie, mint amilyen a versenyképesség, a munkaerő-piac rugalmassága, az eurózóna magországaihoz történő reálkonvergencia, vagy a csatlakozás után önálló monetáris- és árfolyam-politika hiányában felértékelődő valós költségvetési mozgástér, amely adott esetben még a külső konvergencia kritérium eléréséhez szükségesnél is jelentősebb államadósság-csökkentést követelhet.

Mindezekre tekintettel, a kormány nem tűzött ki céldátumot az euróövezethez történő csatlakozásra.

Ugyanakkor mindazok a lépések, amelyeket a költségvetés stabilitása, az államadósság csökkentése, illetve a gazdasági növekedés erősítése érdekében megteszünk, egyúttal javítják a magyar gazdaság felkészültségét, az "euró-érettség" elérését. Az azonban biztonsággal állítható, hogy a gazdaságpolitikában elért eredményeinknek köszönhetően Magyarország ma lényegesen közelebb áll a közös valuta bevezetéséhez, mint 2010-ben. Ezt támasztja alá az is, hogy hazánkkal szemben 2013 júniusában megszűnt a 2004-ben indított túlzott hiány eljárás és sikerült megfordítani az államadósság 2010 előtt folyamatosan növekvő trendjét is.

Mindezekre tekintettel akkor fogjuk kitűzni az euróövezeti csatlakozás időpontját, amikor az hazánk számára optimális, vagyis a leginkább megfelel a magyar gazdaság fejlettségi szintjének és versenyképességének.


Disclaimer! Az euróövezet tagországai kizárólag az érmék hátoldalát tervezhetik meg egyénileg. A bankjegyek egységesek az egyes tagországokban.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm