Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 353,49 forintról 354,54 forintra emelkedett 18 órakor.
Az euró magyarországi bevezetéséről is beszélt Rogán Antal a Magyar Hírlapnak adott interjújában.
A Fidesz frakcióvezetője szerint reálisan 2018 és 2020 között kerülhet abba a helyzetbe a magyar gazdaság, a magyar állam, hogy dönthessen arról, bevezeti-e az eurót.
- tette hozzá.
Mint mondta, külön mérlegelés kérdése viszont, hogy belépünk-e az euróövezetbe, ám annak pénzügyi feltételei akkorra teljesíthetők lesznek.
Ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy ha megnézzük a velünk szomszédos országokat, nem merném azt állítani, hogy ez euró bevezetésével kizárólag nyertek. Rogán szerint Szlovéniában ez komoly gazdasági bajokhoz vezetett, és Szlovákia sem emésztette meg könnyen az euró bevezetését. A közös pénznemnek van előnye és hátránya, ezeket mérlegelni kell, de legalább a döntés lehetőségét kell megteremteni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- mondta.
Brutális vagyonon ül a 100 leggazdagabb magyar: ennyi pénze van Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak
Egy év alatt 14 százalékkal, 12 579 milliárd forintra nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







