A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az egészségügyi ellátás minősége, a megkérdezettek fele pedig tart...
Száztizenhat évesen kap először nyugdíjat egy 116 éves perui asszony, aki két és fél hónappal idősebb a világ legidősebb nőjeként nyilvántartott japán Okava Miszaónál.
A dél-amerikai országban pénteken jelentették be a hatóságok, hogy egy új, az év elején indult szociális program keretében életében első ízben májustól nyugdíjat kap egy Filomena Taipe Mendoza nevű özvegyasszony, aki iratai szerint 1897. december 20-án született, vagyis már elmúlt 116 éves.
A "Nyugdíj 65" elnevezésű népjóléti program keretében azok a 65 éven felüliek igényelhetnek egy kéthavonta 250 sollal (20 ezer forint) járó minimális nyugellátást, akik a legnagyobb szegénységben élnek és saját jogon nem rendelkeznek semmiféle nyugdíjjogosultsággal.
Mint közölték, Peru legidősebb asszonya pusztán csak azért nem kaphatta meg az év elejétől már járó ellátást, mert a nyugdíjprogramra kifejlesztett számítógépes szoftver nem ismer fel 1900 előtti születési dátumot. Taipe Mendoza nyugdíjbankszámláját is így végül kézzel töltötték ki.
A vélhetően a világ igazoltan legidősebb nője nagyon egyszerű körülmények között él a kelet-perui Huancavelica tartományban, egy Pocuto nevű faluban, amelyet egész életében nem hagyott el. Fiatalon megözvegyült, és egyedül nevelte fel kilenc gyermekét, akik közül már csak hárman élnek.
A matróna a hosszú élet titkát a táplálkozásban véli megtalálni. Mint elmondta, mindig is csak burgonyán, babon, kecske- és birkahúson, tejen, sajton élt, csupa olyasmin, amit a ház körül is meg tudott termelni. Konzervet vagy dobozos üdítőitalt sosem fogyasztott.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egy kívánsága van: szeretné, ha újra lenne foga. Ma már csak kukoricakásán és burgonyapürén él.
Hivatalos adatok szerint Peruban 424 százévesnél idősebb ember részesül a speciális nyugellátásban.
Nemcsak a forint szárnyal: az kaszált ma nagyot, aki ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén
A részvénypiac forgalma 23,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







