Összegyűjtöttük, hogy pontosan milyen juttatást várhatnak ősszel az idősek, és melyekre nem érdemes idén számítaniuk.
Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nincs, ami igazán megállíthatná Európa lakosságának elöregedését. Nyilvánvaló, hogy ugyanolyan színvonalon a társadalom nem lesz képes kétszer annyi nyugdíjast eltartani. Mi lehet akkor a megoldás? Magyarországon is egyre többen keresik a lehetséges megtakarítási formákat, melyek majd nyugdíjas éveikben jelenthetnek segítséget. A biztosítási piacon idén megjelent nyugdíjbiztosítás erre a problémára kínál megoldást.
"Azzal a jelenleg még dolgozó éveikben lévők is tisztában vannak, hogy kizárólag az öregségi nyugdíjra már nem alapozhatják nyugdíjas éveik anyagi biztonságát. Az Európai Unió 2012-es tanulmánya többek között éppen arra világít rá, hogy a jelen helyzet nem tükrözi hűen a jövőbeli várakozásokat. A kedvezőtlen demográfiai trend alapján a tanulmány azt vetítette előre, hogy 2060-ra mostanihoz képest több, mint kétszer annyi nyugdíjas korú személy fog jutni a 65 év alatti társadalomra Magyarországon. Ugyanolyan nyugdíjszolgáltatást pedig nyilván nem várhatunk kétszer annyi nyugdíjas részére" - mondta Kuruc Péter, a K&H Élet-és bankbiztosítás vezetője.
KATTINTS! Itt egy egyszerű ötlet, amivel meg is duplázhatod nyugdíjadat
Az öngondoskodás az elmúlt években egyre kiemeltebb szerephez jut és remélhetőleg ez így marad a jövőben is. Ezt az érezhető törekvést immár az állam is támogatja, hiszen, ha csak a nyugdíjbiztosítást nézzük, 130 ezer forint értékben kaphatnak az ügyfelek jóváírást személyi jövedelemadójuk terhére.
Súlyos krízis fenyegeti a magyar háztartásokat: egyetlen váratlan kiadás elég, és beüt a katasztrófa
Az Eurostat évente felméri, hogy az európai háztartások mekkora hányada nem tudna saját erőből fedezni egy hirtelen jött, előre nem tervezett kiadást.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.







