A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén résztvevők szó szerint bearanyozhatják a napjukat.
Mintegy 990 darab, kincsként azonosított régészeti leletet találtak 2012-ben a Nagy-Britannia területén kutató fémkeresős amatőr kincsvadászok - közölte a londoni British Museum.
A ritka érmék, gyűrűk és melltűk mindegyike aranyat vagy ezüstöt tartalmaz, és sok közülük 1200 évesnél régebbi. Az amatőr kincskeresők több mint 74 ezer egyéb régészeti leletet jelentettek be 2012-ben a Portable Antiquities Scheme (PAS) nevű műkincsvédő kezdeményezés keretein belül, amely szakértők szerint "forradalmasította a régészetet".
Az 1997-ben indított program keretében ez idáig több mint 900 ezer lelet érkezett be. A tárgyak bevizsgálása hónapokat vesz igénybe, ezért van, hogy a 2012-ben benyújtott leletekről csak most adtak részletes tájékoztatást - adta hírül a BBC News.
Neil MacGregor, a British Museum igazgatója szerint a kezdeményezés, amelynek éves jelentését a héten hozták nyilvánosságra, "bebizonyította, hogy a mindennapok embere által talált tárgyak újraírhatják a történelmet". "A megtalálók nagylelkűségének köszönhetően a legjelentősebb régészeti leletek nagy része az ország különböző múzeumainak gyűjteményeibe került" - hangsúlyozta MacGregor, aki Ed Vaizey brit kulturális miniszterrel közösen ismertette a jelentést.
Az elmúlt 15 évben összesen 8500 régészeti leletet azonosítottak "kincsként", vagyis aranyat, illetve ezüstöt tartalmazó tárgyként.
Egy férfi például ezüstékszerek és pénzérmék ritka gyűjteményére bukkant, amikor a kelet-angliai Norfolkban kutatott fémdetektorával. Az érméket az angolok mártír királyaként emlegetett Edmund uralkodása alatt verték, és úgy hiszik, hogy biztonsági okokból elföldelték őket, amikor a vikingek 865-ben megtámadták Angliát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A legjelentősebb 2012-es leletek között szerepelnek 2. századból származó római kori érmék, egy középkor utáni ezüstkancsó, amelyet az angol polgárháború alatt áshattak el biztonsági okokból, és egy római kori gyűrűket és melltűket is tartalmazó ezüstgyűjtemény, amelyet az északnyugat-angliai Knutsfordban fedeztek fel.
A londoni intézmény szerint a britek régészet iránti rajongása egyre növekszik, amit mi sem bizonyít jobban, mint a Britain's Secret Treasures című televíziós dokumentumfilm-sorozat népszerűsége. A sorozat második évada, amelyet tavaly ősszel sugároztak a szigetországban, átlagosan 2,8 millió nézőt vonzott.
Vaizey aláhúzta: a felfedezés izgalma olyannyira magával ragadó, hogy ezeknek a leleteknek a történetét és a régészethez való hozzájárulásukat muszáj megosztanunk a világgal. Mint hozzátette, az amatőrök, önkéntesek és múzeumi kurátorok munkája révén ma már sokkal többet tudunk arról, hogy miként éltek és dolgoztak az emberek a múltban.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- A hajózási szakértő elmondta, miért nem érzékelhette a becsapódást a szállodahajó legénysége
- Befejezi egy legenda
- Atomreaktorok fejlesztéséről is megállapodott Magyarország Japánnal
- Itt van Izrael válasza a Benjamin Netanjahu és védelmi minisztere elleni elfogatóparancsra
- Kutatás: az amerikaiak többsége szívesen látna több elnökjelöltet is a viták során
- Hatalmasat drágult a kenyér, akárcsak a péksütemények