1 °C Budapest

A nyugdíjasok 7 százaléka új vállalkozásba kezdene

Pénzcentrum
2012. július 3. 15:30

Bár a magyarok is szívesen utaznának sokat nyugdíjas éveik alatt, ezt kevésbé tartják fontosnak, mint más európai országok polgárai - derül ki az AEGON megbízásából végzett, kilenc országot érintő, nemzetközi kutatásból. Emellett a magyarok a kivándorlásra is kevésbé nyitottak az átlagnál.

A legtöbb európai és amerikai leendő nyugdíjas leginkább utazással szeretné tölteni időskori éveit, de a családdal és a barátokkal eltöltött több idő is a kiemelt elképzelések között szerepel - derül ki a kilenc országot érintő, nemzetközi kutatásból.

A megkérdezett válaszadók bő kétharmada - 67,72 százaléka - nyilatkozott úgy, hogy utazással is szeretné eltölteni nyugdíjas éveit. (A felmérés során kilenc lehetséges választ lehetett megjelölni, ám nem kizárólag egyet a felsoroltak közül.) A legtöbben a lengyelek közül nyilatkoztak úgy, hogy időskori éveiket szívesen töltenék utazással, majd a sorban a franciák következtek 73,1 százalékkal. Az utazás, mint időskori időtöltés viszont a vizsgált országokban pont a magyarokat érdekli az egyik legkevésbé, hiszen ezt a lehetőséget csak 63,3 százalékuk jelölte meg. Ettől az értéktől csak a Hollandiában és az Egyesült Királyságban végzett felmérés produkált alacsonyabb értéket: a hollandok 56, a britek 60 százaléka preferálta az utazást, mint lehetséges időtöltést.

A második legnépszerűbb célnak a barátokkal, családdal töltött idő bizonyult, amelyet az összes válaszadó 60,6 százaléka jelölt meg opcióként. Ebben a tekintetben viszont határozottan vezetnek a magyarok, hiszen 68,5 százalékuk nyilatkozta azt, hogy az ismerőseivel, rokonaival kíván több időt tölteni.

Az új hobbi, mint lehetséges elfoglaltság szintén igen népszerű a leendő nyugdíjasok körében, hiszen az összes válaszadó több mint fele - 52 százaléka - megemlítette a tervezett időtöltések között. Ebben a tekintetben határozottan a németek vezetnek, hiszen csaknem kétharmaduk említett meg ilyen terveket. A magyarok viszont az új hobbik iránt kevésbé mutatnak érdeklődést, hiszen erről a lehetőségről alig több mint 44 százalékuk tett említést.

A külföldre távozás szintén kevésbé kedvelt az átlagnál a magyarok körében. Ezt a lehetőséget ugyanis mindössze 8,3 százalékuk fontolgatja, szemben a 15,6 százalékos átlaggal. Az átlagnál jóval nyitottabbak ugyanakkor erre a megoldásra a britek és a svédek: utóbbiaknak - talán az éghajlati sajátosságok miatt - több mint 30 százaléka elképzelhetőnek tartja, hogy időskori éveit külföldön töltse.

Az új vállalkozásba kezdés viszont úgy tűnik, nem túl népszerű a leendő nyugdíjasok között: 7 százalékuk gondolkodik ilyen terven. Ebből a szempontból Magyarország nem produkált kiugró eredményt, hiszen az szinte pontosan megegyezik az összes megkérdezett átlagával.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2022. december 8. 19:07
Az egyik tanácsadást kérő ügyfél most kötött egy nyugdíjbiztosítást, a kérdés a szokásos volt, nem v...
MEDIA1  |  2022. december 8. 15:03
A Media1 megtudta, hogy még idén decemberben megújul a 90.9 Jazzy Rádió, és ezentúl egyszerűbb néven...
Holdblog  |  2022. december 8. 12:04
Mely nemzet képviselteti magát a legnagyobb létszámban a foci-világbajnokságon? Másként fogalmazva;...
MNB Intézet  |  2022. december 8. 11:10
A FIFA által rendezett futball-világbajnokság a világ második legnépszerűbb sporteseménye, több mint...
Rengeteg munkavállaló készül most erre: már ezt is kaphatnak a bónusz mellé

Már csak pár hét van karácsonyig, így minden cégnél napirenden van a kérdés, hogy milyen formában köszönjék meg a dolgozók egész éves munkáját.

A Brancs megmondja: ezek kellenek, hogy megvalósítsd vállalkozás ötleted

A Brancs kampányait készítő szakemberekkel beszélgettünk arról, hogy mi a receptje egy sikeres vállalkozásnak.

Új őrület terjed Magyarországon: ez lesz 2023 slágere a magyar wellnessekben?

Nem csoda hát, hogy egyre több panzió igyekszik az egész szezon alatt különlegesebb programokat, lehetőségeket kínálni az arra utazóknak.

Valósítsd meg vállalkozói ötleted vevőid segítségével! (x)

Ha régóta motoszkál a fejedben egy világmegváltó ötlet, de eddig nem mertél belevágni, akkor most itt a tökéletes alkalom, hogy a tettek mezejére lépj.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. december 8. csütörtök
Mária
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Mibe fektessünk 2023-ban?
Háború, energiaválság, infláció - Védelem a befektetéseinknek
Agrárszektor Konferencia 2022
Az év agráreseménye, 2 nap szakma Siófokon!
EZT OLVASTAD MÁR?