12 °C Budapest

Egyre többen akarnak saját pénzből nyugdíjasok lenni

Pénzcentrum
2012. július 1. 14:01

Bár a leendő nyugdíjasok nagy többsége több forrásra is támaszkodik időskori éveit illetően a vizsgált országokban, még mindig az állami nyugdíjbiztosítás előfordulási aránya a legmagasabb az egyes formák között - derült ki az AEGON megbízásából végzett, kilenc országot érintő, nemzetközi kutatásból. Az állami nyugdíjpillér szerepe Magyarországon az egyik legjelentősebb.

Több forrásra is támaszkodni kíván a leendő nyugdíjasok legnagyobb része - derül ki az AEGON megbízásából végzett, kilenc országot érintő, nemzetközi kutatásból. A lehetséges források közül - amikor több megtakarítási formát is meg lehetett jelölni - viszont még mindig egyértelműen az állami nyugdíjbiztosítás vezet, hiszen azt az összes válaszadó csaknem fele - 48 százaléka - megemlítette. Ezt követték a magán-nyugdíjpénztárak, illetve nyugdíjalapok, egyenként 30-40 százalékos aránnyal. Figyelemre méltóan magas ugyanakkor a nyugdíjas évekre önállóan megtakarítók aránya is, hiszen a megkérdezettek 30,6 százaléka jelölte meg saját pénzét forrásként, illetve közel 40 százalék nyilatkozott úgy, hogy valamilyen hosszú távú megtakarítási számlával rendelkezik. A megkérdezettek csaknem egynegyede említette meg lehetséges forrásként az életbiztosításokat is - Magyarországon az arány viszont 33,3 százalék -, míg a részvényeket 20 százalék tartotta említésre méltó elemnek. Érdekes eredmény emellett, hogy a válaszadók ötöde saját ingatlanával is számol a nyugdíjas évek fedezése céljából, vagyis meglévő ingatlanának kisebbre cserélésével is pénzhez tervez jutni.

Az állami nyugdíjbiztosítás említésénél igen előkelő helyen állnak a leendő magyar nyugdíjasok: ezt a forrást 53,6 százalékuk említette meg. Ez ugyanakkor nem kiemelkedő eredmény, hiszen a több opciót tartalmazó felmérésnél ennél is magasabb arányt produkált például Németország, Spanyolország vagy az USA is.

Figyelemre méltó eredmény viszont, hogy a több lehetséges választ tartalmazó, húsz megtakarítási formát felkínáló kérdőívnél a magyarok 13,4 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nincs nyugdíjcélú megtakarítása. Ehhez hasonló arányt pedig egy országban sem produkált a felmérés, hiszen még a sorban következő Spanyolországban is "csak" 9,2 százalék volt azok aránya, akik semmilyen nyugdíjcélú megtakarítást nem tudtak megjelölni.

Az első számú nyugdíjcélú forrásra vonatkozó felmérés szintén érdekes eredményt hozott. A magyar válaszadók jóval nagyobb hányada jelölte meg elsődleges forrásként az állami nyugdíjat, hiszen a bő 20 százalékos összesített eredménnyel szemben a magyaroknál ez az opció 38,6 százalékos szavazati arányt kapott.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"A felmérés eredményeit látva mindenképpen biztató, hogy a magyar lakosság jelentős része - főként a fiatalok - már nem csak az államra kíván támaszkodni a nyugdíjas évei alatt. A tervek azonban még nem jelentenek konkrét lépéseket is egyben, hiszen a magyar válaszadók több mint 13 százalékának semmilyen nyugdíjcélú megtakarítása nincs. A pénzügyi szolgáltatók szerepét abban látom, hogy a jelen piaci körülményekhez igazodva, vállalható havi összeggel induló konstrukciókkal támogassák a lakosság ezen törekvéseit" - értékelte a kutatás eredményeit Zatykó Péter, az AEGON Magyarország Zrt. vezérigazgatója.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 09:47
89 esztendős korában elhunyt a magyar F1-es újságírás meghatározó, ikonikus alakja, Dávid Sándor.
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 18. 16:31