7 °C Budapest

Továbbra is dől a pénz a befektetési alapokba

Pénzcentrum
2010. június 21. 16:32

Miközben májusban a tőkepiacokra nehéz napok köszöntöttek, a befektetési alapok piacán tovább folytatódott az elmúlt fél évben tapasztalt nagyarányú tőkebeáramlás - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb jelentéséből.

Eszerint az elmúlt hónapban ismét jelentős, közel 60 milliárd forint friss tőke érkezett az alapokba. A nemzetközi tőkepiacok idegessége ugyanakkor a részvénypiacokon, a hazai állampapírpiacon, és a forint árfolyamán is nyomot hagyott, így összességében az alapok is negatív hozammal zárták a hónapot. A tőkebeáramlás elsősorban újfent a lakossági befektetőknek volt köszönhető, de érkezett friss tőke az intézményi befektetőktől is.

A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok májusban összesen mintegy 60 milliárd forintot vonzottak, ugyanakkor a vagyon a piaci teljesítmény hatására 15,2 milliárd forinttal csökkent. Az előző hónapok kedvenceinek számító pénzpiaci és rövid kötvényalapokon, illetve a részvényalapokon kívül minden alaptípusba érkezett friss pénz, ezen belül a változékony tőkepiaci helyzetben is biztonságos menedéknek számító likviditási alapok, valamint a lakossági befektetők által preferált ingatlan és garantált alapok teljesítettek a legjobban. A májusi 1,3 százalékos bővülést követően, a hónap végén a BAMOSZ tagok 422 hazai befektetési alapban összesen 3 470 milliárd forintot kezeltek.

Forrás: BAMOSZ


A legnépszerűbbek továbbra is a nyilvános nyíltvégű értékpapír alapok: az összvagyon többségét (63 százalékát) ezek adják, és az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon májusban az átlagnál kicsivel gyorsabban, 1,5 százalékkal bővült. A vizsgált időszakban összesen 37,5 milliárd forint friss tőke érkezett, a tőkepiacok zuhanásának jelentős negatív hatása viszont 6 milliárd forinttal csökkentette a befektetések értékét.

A pénzpiaci alapok vagyona májusban valamivel gyorsabban bővült. Összesen 36,4 milliárd forint friss befektetést vonzottak, és 11,8 milliárd forint hozamot termeltek, ez 3,7 százalékos növekedést jelent, így a hónap végén a teljes vagyon 1 365 milliárd forint volt. A kategória több mint kétharmadát adó likviditási alapok vagyona ennél is gyorsabban, 5 százalékkal nőtt. A befektetők 37,8 milliárd forintot fektettek az elmúlt hónapban az alapokba, míg a likviditási alapok összesen 5,8 milliárd forintos hozamot hoztak a befektetőknek. A legnépszerűbbek a magyar likviditási alapok voltak, de jelentős volt az érdeklődés a forint alapú pénzpiaci alapok iránt is, illetve friss tőke érkezett a bolgár levás pénzpiaci, és a dollár likviditási és pénzpiaci alapokba is. (Leggyorsabban a bolgár levás és a dollár pénzpiaci alapok vagyona nőtt, a friss tőke és a forintgyengülés együttes hatására.) A hónap vesztesei az euróövezeti likviditási és pénzpiaci alapok voltak, ezekből májusban közel 22 milliárd forintot vontak ki a befektetők.

Február óta folyamatos növekedés tapasztalható a garantált alapok piacán. A tavaly decemberben elkezdődött pozitív folyamat egy teljes év csökkenése után már jelezte a változást, az utóbbi négy hónapban pedig már számottevő friss tőke érkezett a nyilvános garantált alapokba. A vagyon májusban 0,1 százalékkal nőtt, ami elsősorban 2,1 milliárd forint friss tőke hatása, a piaci teljesítmény ugyanakkor 1,7 milliárd forinttal csökkentette az alapok vagyonát. Öt alap járt le és szűnt meg, de öt új is indult - a friss tőke elsősorban e kettő egyenlege, miután a hónapban elindult új garantált alapokba összesen 15,8 milliárd forintot tettek a befektetők. A garantált alapok összvagyona a hónap végén 428 milliárd forint fölé nőtt. (Ezek az adatok még nem tartalmazzák a jegyzés alatt lévő alapok adatait.)


A nemzetközi részvénypiacok esése, a görög válság soron következő felvonása a részvényalapok hozamait is lehúzta, és ezzel némi tőkekivonás is járt. Az elmúlt hónapban közel egymilliárd forintot vontak ki a nyilvános részvényalapokból, és a piaci teljesítmény is csaknem 13 milliárd forint veszteséget eredményezett, a vagyon így 3,7 százalékkal csökkent. A részvényalapok száma egyel bővült, a 62 alap vagyona a hónap végén 363 milliárd forint volt. Ezen belül a kategória több mint háromnegyedét kitevő részvénytúlsúlyos alapok vagyona 4,4 százalékkal csökkent: májusban ezekből 1,3 milliárd forint távozott, és 11,3 milliárdos negatív hozamot szenvedtek el. A tiszta részvényalapok vagyona 1,5 százalékkal csökkent, bár 280 millió forint friss tőke érkezett, azonban mintegy 1,6 milliárd forint veszteség keletkezett rajtuk. Leggyorsabban az észak-amerikai tiszta részvény alapok vagyona nőtt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Majd' egy év óta először csökkent a kötvényalapok vagyona: a 27 alap 1,9 százalékos vagyonvesztést könyvelhetett el. Ennek oka részben a korábbi hónapok sikertermékének számító rövid kötvényalapok tőkevonzásának elapadása, részben pedig a hazai állampapírpiacot is lehúzó tőkepiaci visszaesés. Ezekből a termékekből így összesen 3,3 milliárd forint tőkét vontak ki a befektetők, és 3,1 milliárd forint veszteséget szenvedtek el. A rövid kötvényalapok esetében 2,8 százalékkal csökkent a vagyon, ami 4,5 milliárd forint tőkekivonásból, és mintegy 840 millió forint veszteségből állt össze. A hosszú kötvényalapok vagyona is 0,8 százalékkal csökkent, mert bár 1,1 milliárd forint friss pénz érkezett ezekbe a termékekbe, de a tőkepiaci helyzet eredményeként 2,3 milliárd forintos negatív teljesítmény keletkezett rajtuk. A kötvényalapok összvagyona a hónap végén 326 milliárd forint volt.

Az ingatlanalapok vagyona májusban, ahogy azt már az utóbbi fél évben megszokhattuk, ismét az átlagnál gyorsabban nőtt. Jelentős, 11,5 milliárd forint friss tőkét vonzottak ezek a termékek, és további 2,8 milliárd forint hozamot is termeltek. Egy új zártkörű ingatlanalap indult, a 22 ingatlanalap vagyona összességében 4,1 százalékkal nőtt, így az a hónap végén 368 milliárd forint volt, amely az alapok összvagyonának több mint tíz százaléka. Jelentős, 1,1 milliárd forint friss tőke érkezett a hazai ingatlanalapok alapjaiba is, így ezek vagyona 3,4 százalékkal nőtt a hónapban. (Ezekben a termékekben közel 36 milliárd forint fekszik.)

A negatív tőkepiaci hangulat ellenére többségében jó hónapot zártak a kisebb alapkategóriák is. A 37 vegyes alap vagyona 3,6 százalékkal, 110 milliárd forintra nőtt. A vegyes alapok immáron második hónapja tudtak új befektetéseket vonzani, 4,9 milliárd forint érkezett ezekbe a termékekbe, ugyanakkor a piaci teljesítmény 1,1 milliárd forinttal csökkentette a vagyont. Az egyéb alapok száma 14-re nőtt, a vagyon azonban 0,9 százalékkal, 24 milliárd forintra csökkent májusban. A hónapban 530 millió forint befektetés érkezett ezekbe a termékekbe, amelyek azonban mintegy 750 millió forint veszteséget szenvedtek el. A nyilvános származtatott alapok száma 28-ra, az alapok vagyona 3,7 százalékkal nőtt, és május végén 69 milliárd forint volt. A hónapban 1,5 milliárd forint új tőke mellett a piaci teljesítmény is mintegy 920 millió forinttal növelte a vagyont.

A zártkörű értékpapíralapok vagyona ugyanakkor egy százalékkal csökkent. Az előző hónap tőkekivonásai után májusban 7,1 milliárd forint friss tőke érkezett, míg, elsősorban a részvényalapok teljesítménye 11,3 milliárd forinttal csökkentette a vagyont. Az intézményi alapokon belül májusban a részvényalapokba és a származtatott alapokba érkezett jelentős mennyiségű tőke. A hónap végén a zártkörű alapok összvagyona 417 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 12 százaléka.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem