6 °C Budapest

Jól startolt a "műtárgyútlevél"

2010. április 26. 10:32

Tavaly október elejétől december végéig mintegy ötszáz, idén további hétszáz tárgyra adott ki új típusú kiviteli engedélyt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műtárgyfelvételi Irodája. Az új, egyablakos ügyintézéstől azt remélik, kevesebb lesz a jogszerűtlen műtárgykivitel - írja a Világgazdaság.

A közigazgatási eljárási törvény tavalyi módosítása óta az ötven évnél régebbi műtárgyak kivitelének engedélyezése két lépésben egyszerűsödött, így az uniós normáknak megfelelő egyablakos rendszerben működik, ami jelentősen megkönnyíti a műtárgytulajdonosok és galériások életét.

Október óta az engedélyezést nem a szakmúzeumok, hanem a Műtárgyfelvételi Iroda végzi, ahol 10 évre szóló műtárgykísérő igazolást állítanak ki. A "műtárgyútlevél" igazolja, hogy a tárgy nem védett, nem szerepel a lopott műtárgyak nyilvántartásában. Ez tehát vámellenőrzéskor, illetve eladáskor is igazolja, hogy a tárgy tiszta.

A műkereskedők, műtárgytulajdonosok általában üdvözlik a központosított engedélyezést. A Virág Judit Galériánál például évente 50-60 kép esetében kell kiviteli engedélyt kérni, így számukra nagy könnyebbség, hogy nem kell több hatósággal kapcsolatot tartaniuk.

A tárgyak bemutatására keddenként van lehetőség a Műtárgyfelvételi Irodában, de helyszíni szemléket is tartanak a hivatal szakértői, nagyobb tárgyak esetében.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A műtárgyak eredetiségét nem hivatottak azonban ellenőrizni, sem igazolni, ezt továbbra is igazságügyi szakértők, múzeumi szakemberek végzik el.

A tulajdonosra kiszabott eljárási díj a megjelenés előtt álló új miniszteri rendelet szerint 7200 forint lesz, ami nagyjából a fele a korábbi múzeumi szakértői díjnak.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 26. 19:56
A Media1 megtudta, hogy az ismert médiavállalkozó, Radu Morar érdekeltségébe tartozó Tematic Media G...
Bankmonitor  |  2026. február 26. 11:26
Nem a fizetésed lett kevesebb, és nem is az ingatlan veszített az értékéből. Egyszerűen csak 2026. j...
Holdblog  |  2026. február 26. 07:29
Korlátozni akarja az UEFA és az angol futballszövetség is a gazdagabb klubokat.
iO Charts  |  2026. február 25. 15:01
Ha hagyományos értékalapú befektető (value investor) vagy, a kriptopiacra valószínűleg gyanakodva te...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 27. 07:07
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem