"Több olyan eleme van a jelenlegi magánnyugdíjpénztári rendszernek - ilyen a felhalmozási időszak során összegyűjtött megtakarítás egyösszegű felvételének lehetősége vagy az örökölhetőség is -, amelyek megszüntetése alapjaiban sértené a tagság érdekeit, ezért a rendszer tervezett átalakítása több szempontból is aggályos lehet" - hívja fel a figyelmet Rajné Adamecz Ildikó, a BDO Forte könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég partnere.
A magánnyugdíjról és intézményeiről szóló javaslat elfogadása esetén a jelenlegi, önkormányzati elven működő magánnyugdíjpénztárak helyébe 2013-tól üzleti alapon szerveződő magánnyugdíj-biztosítók lépnek. Az átalakulási kényszer következtében több szempontból sérülhet a tagok érdeke, hiszen egyrészről a közös tulajdonukat képező pénztár ellenszolgáltatás és nyilvános meghirdetés nélkül kerülhet át egy jogi személy tulajdonába, másrészről változik a tagok által igénybe vehető szolgáltatás is.
A tervezet elfogadása esetén a tagok kizárólag havi életjáradékot kapnak, azaz a nyugdíjba vonulást követően nem igényelhetik egy összegben megtakarításukat, továbbá a jelenlegi rendszer egyik nagyon lényeges eleme is megszűnik: a nyugdíjcélú felhalmozás nem lesz örökölhető, helyette két életre szóló járadék igényelhető majd. "A törvényjavaslat amellett, hogy a magántulajdon sérthetetlenségébe vetett hitet ingatja meg alapjaiban, a rendszer lényeges elemeinek megváltoztatásával visszaveti a társadalom öngondoskodásra való ösztönzésének törekvését is" - emeli ki Rajné Adamecz Ildikó.
"A magánnyugdíjpénztárak eddig, mint felhalmozó, megtakarító szervezetek fejtették ki tevékenységüket. Tény ugyanakkor, hogy a járadékszolgáltatás kérdése bizonytalan lábakon áll. A járadékfizetés problematikájának megoldására azonban - a pénztárak megszüntetése helyett -, lenne más megoldás is" - véli Rajné Adamecz Ildikó. "A felhalmozási időszakot követően - nyugat-európai mintára -, a magánnyugdíjpénztárakkal együttműködő üzleti biztosítók nyújtanák a nyugdíjjárulék-szolgáltatást, ezek tennének ajánlatot az életjáradék összegére, az egyes tagok felhalmozott megtakarításai és várható élettartama alapján."
"A magánnyugdíjpénztári rendszer tervezett átalakítása esetén kérdésessé válik a nagyobb munkáltatók - például a MÁV vagy az MVM - mellett működő vállalati pénztárak sorsa" - mondja a BDO Forte partnere. "Ezek a cégek ugyanis valószínűsíthetően nem tudnak milliárdokat áldozni saját biztosító létrehozására. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy e munkáltatói pénztárak - akárcsak néhány kisebb, független társuk -, alacsonyabb költségekkel és hosszabb távon számottevően magasabb hozamokkal működtek az elmúlt években, mint a biztosítói pénztárak. A kényszerátalakulás tehát a kis pénztárak helyzetét rendíti meg, előre vetíti a pénztárak közötti verseny csökkenését, így végső soron alapvetően sérül a tagok érdeke a rendszer átalakításával" - teszi hozzá Rajné Adamecz Ildikó, a BDO Forte könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég partnere.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Friss: Kijöttek az előzetes nyugdíjpénztári hozamok: klikk a táblázatra!
Brutális vagyonon ül a 100 leggazdagabb magyar: ennyi pénze van Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak
Egy év alatt 14 százalékkal, 12 579 milliárd forintra nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







