Nyolcfős banda kényszerített embereket embertelen körülmények között munkára egy budapesti hulladékfeldolgozó üzemben.
Az IOM Nemzetközi Migrációs Szervezet legfrissebb kampányában a tudatos vásárlásra szeretné felhívni az emberek figyelmét, hiszen talán kevesen tudják, hogy az olcsó termékeknek sajnos az emberkereskedelem az ára.
A tegnap Genfben bemutatott IOM kampány célja, hogy felismerjük, az emberkereskedelem fő mozgatórugója az olcsó termékek iránti kereslet, vagyis ha nem csak a termék ára alapján döntenénk vásárláskor, hanem kicsit a dolgok mögé néznénk, talán kevesebben esnének áldozatul - véli William Lacy Swing, az IOM igazgatója.
Az elmúlt öt évben főleg a mezőgazdaság, illetve az építőipar volt az emberkereskedelem melegágya, vagyis itt megtermelt profit egy részének az illegálisan olcsó munkaerő az ára.
A kampánnyal tehát azt üzenik a világnak, hogy mi magunk is tehetünk ez ellen, egyszerűen azzal, hogy nem vesszük meg a gyanúsan olcsó termékeket. Becslések szerint ugyanis a kényszermunkások, illetve szexuális rabszolgaságba taszítottak száma meghaladja a 12 milliót a világban, akiket főleg a fejletlen világból érkező bevándorlók közül szednek össze.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







