A Sopron Bank újabb fiókot nyitott Magyarországon, Budapesten. A Banknak Magyarországon ez a huszadik, míg Budapesten az V. kerületi fiók mellett a második fiókja. További bankfiókok találhatók Sopronban (2 fiók), Győrben, Szombathelyen, Keszthelyen, Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Székesfehérváron, Veszprémben, Kőszegen, Sárváron, Mosonmagyaróváron, Körmenden, Balatonfüreden, Pápán, Siófokon, Ajkán és Tatabányán.
Április 16-án Dr. Michael Zimmermann, az Osztrák Köztársaság Nagykövete, Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Petykó Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tiszteletbeli elnöke ünnepélyesen megnyitották a Sopron Bank budapesti fiókját.
Thomas Radil, a Sopron Bank elnök-vezérigazgatója szerint "Budapest a bankok szempontjából egy igen telített térség, azonban egyre nagyobb igény mutatkozik egy kis bank megjelenésére, amely az ügyfelekkel ápolt személyes kapcsolata révén számukra megfelelő, rugalmas ajánlatokat nyújt."
A bank vezérigazgatója hozzátette, hogy vannak még olyan ügyfélszegmensek, amelyek nincsenek megfelelően feltérképezve. A Sopron Bank az utóbbi két évben nyolc fiókról húszra bővült. Továbbá a bank büszke arra is, hogy nemrégiben az év legszebb bankkártya sorozata kategóriában - a Fertő kultúrtáj kőré épülő koncepcióval - egy országos díjat vehetett át.
A Sopron Bank célcsoportját a mikro-, kis- és középvállalkozások valamint magánszemélyek képezik a nyugat-magyarországi régióban. Az anyavállalat, a Bank Burgenland fiókhálózatával együtt az egész pannon régióban az Ügyfelek rendelkezésére állnak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A bank fő tevékenységét képezik a beruházási és projekthitelek. A magánszemélyeknél a megtakarítások és a befektetési termékek egyre nagyobb jelentőséget kapnak. A retail termékek, mint az Internet Banking, az SMS-szolgáltatások, és a biztosítási szolgáltatások az Ügyfelek kényelmét szolgálják.
A Sopron Bank a 2008-as év végi mérlegfőösszegét az előző évihez képest körülbelül 55%-kal, 261 millió EUR (69 milliárd HUF) összegre növelte. A hitelállomány a 2008-as év végén 226 millió EUR (60 milliárd HUF), míg a betétállomány meghaladja a 68 millió EUR-t (18 milliárd HUF). Jelen pillanatban a Bank 180 munkatársat foglalkoztat, amelynek több mint fele a soproni központban dolgozik. Az Ügyfeleknek különösen nagy előnyt jelentenek a gyors és rugalmas szolgáltatások, amely az átlátható szerkezeti struktúrából és a tulajdonosok közelségéből adódik.
![Újabb csoport követeli a béremelést, megalázóan alacsony a fizetésük – bíróságon folytatódhat az ügy](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/09/1695204658-8IbcekLjK_sm.jpg)
Újabb csoport követeli a béremelést, megalázóan alacsony a fizetésük – bíróságon folytatódhat az ügy
Szorult helyzetben vannak az igazságügyi szakértők, hiszen a rendőrségi kirendelésekből élnek, ezért joggal félhetnek a reklamálás következményeitől.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)