Hova tűnnek a milliárdok a tőzsdékről?

A mostani helyzetben úgy fest, még a legkonzervatívabbnak tekintett befektetések sem jelentenek biztonságot, hiszen még a pénzpiaci alapok - amelyek bankbetétek mellett elvileg csak rövid lejáratú kötvényeket tartanak - árfolyama is jelentősen esett a múlt héten, a kötvényhozamok emelkedése miatt.

De kinek a zsebébe vándorol ilyenkor a rengeteg befektető pénze? A válasz igen egyszerű: senkiébe, hiszen a ezek a pénzek valójában nem is léteztek soha. Egy tőzsdei részvény ára ugyanis mindössze azt fejezi ki, hogy az ott kereskedők, illetve a befektetők mennyire értékelik azt, és ezen értékelések aggregációjából adódik a kereskedési ár, ami tehát egy "legjobb közelítésnek" fogható fel.

Olyan ez, mint mikor egy ingatlanbecslő azt mondja, hogy a házunk 20 milliót ér, mikor előző héten még 25 milliót mondott rá, de ettől valójában nem veszítettünk 5 millió forintot, ez az érték csak a fejünkben létezik.

Természetesen valamit mégis csak veszítünk, mikor az ingatlanunk piac által megbecsült értéke csökken, vagy a részvényeink árai zuhannak, hiszen ekkor attól a potenciális összegtől esünk el, amit elkölthetünk volna, ha ezeket a befektetéseinket felszámolnánk. Akinek tehát épp most van szüksége ezekre a pénzekre, azok valóban veszteséget szenvednek el.

Ez a pénz azonban nem hasonló ahhoz, ami valójában a pénztárcánkban van, hiszen az nem tűnhet el csak úgy, szemben azzal a lehetséges pénzzel, amit akkor kaptunk volna, ha néhány héttel ezelőtt adjuk el részvényeinket a mostani helyett.

A 10. század előtt, vagyis mikor a kínaiak feltalálták a mostani papírpénzt, egy érme annyit ért, amennyit a fém, amiből készült. Ez csak akkor tűnhetett el, ha valaki árura cserélte, elveszítette, vagy ellopták tőle.

Manapság viszont már számos olyan dolog rendelkezik pénzbeli értékkel, ami kézzel nem is fogható. A részvények többsége például dematerializált, és a portfoliókezelők, vagy az egyéni befektetők monitorok előtt ülve figyelik, hogy megvásárolt papírjaik értéke mennyivel ment felfelé. Merthogy aki ebben tartja pénzét, mind emelkedésre számít.

Mára azonban ez a kollektív emelkedésben való reménykedés úgy fest, eltűnt a piacokról, ami nyílván pozíciózárásokhoz, eladásokhoz vezet, ez pedig árfolyamesést indukál, így a pénz, pontosabban érték, amiről azt hittük a miénk, többé nem létezik.

Mindez tehát mondhatni pszichológia, ha mindannyian elhisszük, hogy lesz ez még jobb is, a részvények árai ismét emelkedni tudnak, és a vagyonunk is gyarapodhat, az már persze más kérdés, hogy a fundamentumok, a cég tényleges működése mit indokol. Így a válság, illetve tőzsdei "hisztéria" idején mutatkozó árak gyakran még csak köszönőviszonyban sincsenek a profitkilátások és az osztalék által indokolt árakkal, amit jól működő piacon a kereslet-kínálat alakította ár jól megközelít.

Az olyan szalagcímek tehát, amik eltűnt milliárdokról adnak számot olyanok, mint Hofi elkártyázott mezőtúri TSZ-e, amiről csak azt nem írta meg az újság, hogy ki nyerte meg.