Szakértői előrejelzések szerint a következő három évben gombamód szaporodnak majd a mobilbankos tranzakciók, a tavalyi 2,7 milliárdról 2011-re évi 37 milliárdra. A növekedés legnagyobb motorjai ez esetben is a fejlődő piacok lesznek.
A piac ilyen mértékű prosperálását a fejlődő piacok idézik elő, mivel az ottani lakosság nagy része rendelkezik mobiltelefonnal, azonban banki szolgáltatásokat kevesen vesznek igénybe. A bankok számára pedig üzletet jelent a mobil-infrastruktúra kihasználása, hiszen jóval kevesebb költséggel jár, mint a fiókhálózat bővítés.
A fejlett piacok felnövekvő generációi szintén jelentős mobilbank-forgalom növekedést idéznek elő. 2011 végére - globálisan tekintve - 517 millióval nőhet a mobilbank szolgáltatásokat igénybevevők száma, akik összesen mintegy 587 milliárd dollárnyi forgalmat bonyolítanak le.
A legtöbb felhasználót, összesen mintegy 250 millió főt Kínától és a távol-keleti országoktól várják a tanulmányt készítő brit Juniper Research szakértői.
Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a szektor ilyen mértékű felvirágzását jelentősen hátráltathatják a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó szigorú törvényi szabályozások, hiszen az ezeknek való megfelelés jelentősen drágítja a mobilon keresztül elérhető pénzügyi szolgáltatások fejlesztését és bevezetését.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hazánkban a legtöbb hitelintézet esetében már végrehajthatunk mobilunkkal eseti forint átutalást, betétlekötéseket végezhetünk, feltölthetjük pre-paid mobilkártyánk egyenlegét, autópálya-matricát vásárolhatunk, bankszámlák közötti átutalást végezhetünk, lekérdezhetjük lekötött betéteink összegét és számláink forgalmát is.
Brutális vagyonon ül a 100 leggazdagabb magyar: ennyi pénze van Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak
Egy év alatt 14 százalékkal, 12 579 milliárd forintra nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







