42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére.
2014-ben már növekedésre lehet számítani a fogyasztásban, de az online kasszák bekötése és a trafiktörvény foglalkoztatja ma leginkább a kereskedelem szereplőit - mondta el egy csütörtöki konferencián Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
FRISS! Újfajta kuponok hódítanak a magyar vásárlók körében - KATTINTS!
"A kereskedelem a gazdaság rabja" - foglalta össze véleményét mai, a siófoki Kereskedelmi Konferencián tartott előadásban a Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, azaz ha a gazdaság nem nő, akkor a fogyasztás sem tud nőni. Vámos György úgy látja, a kereskedelem egyik fájó pontja volt az elmúlt
években, hogy a devizahitelek miatt megnőtt a családok
tartozásállománya, így a családi kasszákból egyre többet kellett elvenni
hitelek törlesztésére, kevesebbet tudtunk fogyasztásra költeni.
A kisboltok lettek az áldozatok
A főtitkár a legrosszabb következmények között említette, hogy az elmúlt években látványos csökkenést mutatott a Magyarországon a kereskedelmi hálózat, azaz a működő boltok száma (mintegy tízezer üzlet zárt be), leginkább a kisboltoknak, az egyéni vállalkozóknak kellett lehúzni a rolót. A kereskedelmi beruházások is jelentősen visszaestek, az olyan új szabályozások, mint a plázastop, az ágazati különadók, a népegészségügyi termékadó, a trafiktörvény vagy a pénztárgépek online bekötése pedig igencsak megnehezítik a kereskedők életét.
KATTINTS! "Gyalogoshíd épülhet a Dunán: megszólal a főépítész - exkluzív interjú"
A szakember ugyanakkor megjegyezte, hogy hiába állnak a magyar fogyasztók rendelkezésére a fejlett vásárlási technológiák, ezek használata elmarad a fejlettebb országokétól.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kereskedők ugyanakkor optimisták, Vámos György szerint jövőre már növekedésre lehet számítani a fogyasztásban.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







