19 °C Budapest

Most érdemes forintosítani a devizahitelt

Pénzcentrum
2013. június 27. 12:32

Kedvező lehetőséget teremt a Magyar Nemzeti Bank augusztus végéig tartó Növekedési Hitelprogramja arra, hogy a kis- és középvállalkozások forinthitelre váltsák meglévő devizahitelüket. Fedezeti ügyletek révén még akkor is érdemes lehet ezt megtenni, ha egyébként természetes fedezettel (export árbevétellel) rendelkezik valaki - hangzott el a Portfolio.hu és az MBK Bank által szervezett vállalati fórumon. Az előadók szerint nem számíthatunk jelentős forinterősödésre, így mivel a hitelprogram kamatszintje egyébként meglehetősen alacsony, nem érdemes sokat várni a kiváltással.

Gábriel Péter, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója elmondta: az MNB hitelprogramja ebben a hónapban startolt, és augusztus végéig tart. A jegybank döntésének háttere, hogy a kis- és középvállalkozások két problémacsoporttal is szembesültek a válság során finanszírozásukat illetően: 1. egy részük kikerült a hitelképes vállalkozások köréből, nőtt a csődkockázatuk a romló makrogazdasági környezetben, és szigorodtak a hitelképességi (nem árjellegű) kritériumok. 2. a kkv-k egy része nem rendelkezik természetes fedezettel a deviza-árfolyammozgásokkal szemben, az árfolyamkitettség miatt pedig kiszolgáltatottan nézett szembe a válságjelenségekkel. A kkv-k átlagosan 160 forintos frankárfolyam mellett vettek fel devizahiteleket (itt van a legnagyobb probléma), az euróhitelek esetében 270 forint körül.


Az MNB Növekedési Hitelprogramjának első pillére kedvező kamatozású új hiteleket nyújt a kkv-k számára, a második pedig a meglévő devizahitelek kiváltására szolgál. A jegybank eredetileg 500 milliárd forintnyi forrás allokálását tervezte (250-250 milliárdot a két pillér keretében), a nagy érdeklődésre való tekintettel azonban ezt 750 milliárd forintra emelte (425, illetve 325 milliárd forint). A megemelt keretösszegnek köszönhetően a legtöbb hitelintézet megkapja az igényelt hitelösszeget. A keret nagy részét nagybankok kapják (és adják tovább ügyfeleiknek), ugyanakkor a kisebb hitelintézetek a kkv-hitelállományban meglévő részesedésüknél nagyobb mértékben részesednek a programból.

Balásy Zsolt, az MKB Bank elemzője szerint most érdemes a kis- és középvállalkozások számára devizahitelüket forinthitelre váltani. A természetes fedezet nélküli devizahitelezés szerinte olyan, mint a klasszikus tőzsdézés, és mivel az árfolyam nem jó irányba megy, a hitelfelvevők bukó pozícióban vannak. A külső egyensúly javulása miatt a forintnak erősödnie "kellett volna", ám ez nem történt meg. Ha a gazdaságpolitikai irányítók úgy gondolnák, hogy erősödni fog a forint a jövőben, dolgoznának-e azon, hogy kivezessék a devizahiteleket? - tette fel a kérdést Balásy.


Kiszámíthatóságot, tervezhetőséget hoz az MNB Növekedési Hitelprogramja, hiszen azonos (meglévő) hitelállomány mellett alacsonyabb kamatot biztosít, és megszabadít a devizaárfolyam-változásoktól is - mondta előadásában Rakó Ágnes, a KPMG Tanácsadó Kft. számviteli csoportjának igazgatója. Ami a számviteli hatásokat illeti: aki devizahitelt vált ki, annak számára realizálttá válik az eddig elért árfolyamnyereség vagy -veszteség, míg forinthitel kiváltása esetén ilyen nincs. Ha a devizahitel kiváltása kedvezőtlen árfolyam mellett történik, az alacsony szinten tartósíthatja a vállalkozás tőkeszintjét, befolyásolva eladósodottsági mutatóit. Emellett a szükségesnél magasabb hitelösszeget jelenthet, befolyásolva a kamatfizetés mértékét is. Ezek a szempontok óvatosságra adnak okot, de így is inkább a minél előbbi, mint későbbi forintosítás mellett szólnak, ugyanis jelentős forinterősödésre nem számíthatunk.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem