24 °C Budapest

Tízből mindössze hárman zárják ki a külföldi munkavállalást

2017. február 22. 19:01

A közép-kelet-európai munkavállalók szívesen dolgoznának külföldön. Tízből mindössze három ember zárta ki teljesen a külföldi munkavállalás lehetőségét, miközben minden második dolgozó hajlandó lenne más országba költözni néhány hónapra, vagy akár hosszabb időre is egy új lehetőség kedvéért. A többség azonban válogatós az állásajánlatokat illetően.

A közép-kelet-európai munkavállalók 28 százaléka  szívesen dolgozna külföldön rövid ideig, vagyis néhány hétig, hónapig. Közel minden ötödik válaszadó (19%) azonban úgy nyilatkozott, hogy több mint egy évre is külfödre költözne egy jó munkalehetőség esetén - derül ki a Paylab.com nemzetközi bérösszehasonlító portál 11 országban és közel 35 ezer résztvevő körében készített kutatásából.

A magyar dolgozók 44%-a menne külföldre, 9%-uk néhány hétre, 11% néhány hónapra, a válaszadók negyede pedig akár hosszabb időre is kiköltözne.

 A legtöbben Csehországból, Szerbiából, valamint Bosznia és Hercegovinából nyitottak a külföldi munkalehetőségek iránt, míg a legkisebb érdeklődés a Balti országoknál mutatkozott. A balkáni és a lengyel emberek hajlandóak hosszabb időre is külföldre költözni, a szlovák és a szlovén dolgozók pedig inkább a rövid távú lehetőségekre nyitottak.

Miért szeretnének az emberek külföldön dolgozni?

A legnagyobb motivátor a munkaerő áramlás során a magasabb fizetés, de gyakori okként szerepel a karrierépítési lehetőség, az új munkatapasztalatok szerzése vagy a nyelvtudás fejlesztése.

A munkavállalók leginkább azt értékelnék, ha magukkal vihetnék a családjukat, hiszen a családtól való elszakadás a legnagyobb akadály - ez főleg a 25-44 éves korosztályra érvényes, vagyis azokra, akik leginkább érintettek a családalapításban. További fontos tényező, hogy minden ötödik munkavállaló elvárná, hogy a munkaadója segítse őt a váltás folyamatában, főként a szervezési és adminisztrációs ügyekben.

Leginkább a szakértők és a specialisták mennének

Érdekesség, hogy a külföldi munka leginkább a diplomás emberek (54%) számára érdekes, az érettségizett munkavállalók 45%-a menne el. Az alacsonyabb végzettséggel rendelkezőknek kisebb igényeik vannak a felkínált állást illetően, közel felük bármilyen munkát elvállalna. Ezzel szemben a magasabb végzettségűek hasonló területen dolgoznának más országban is, mint odahaza.

A külföldi munka iránt leginkább az informatika, az építőipar, az ingatlan, az adminisztráció, az ügyféltámogatás, a pénzügy, a bankügy, az egészségügy és a szociális ellátás területén dolgozó munkavállalók érdeklődnek.

Fontos tényező továbbá, hogy leginkább azok nyitottak, akik otthon is az átlagnál magasabb fizetéssel rendelkeznek. Pozíciószint szerinti összehasonlítás alapján főleg a mérnökök (53%), a középvezetők és menedzserek (54%) valamint a felsővezetők (52%).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az idősebb munkavállalók is elcsábulnának

A külföldi munkalehetőségek nem csak a fiatalokat érdeklik. Természetesen a 34 év alatti korosztály a leginkább érintett, hiszen a megkérdezettek több mint fele dolgozna más országban. A 35-44 éves korosztály 41%-a, a 45-55 évesek 36%-a, de még az 55 év felettiek közel harmada (31%) is szívesen elköltözne.

A válaszok alapján az idősebbek leginkább a nagyobb tapasztalatuk és a jobb anyagi lehetőségek miatt mennének, ráadásul nekik már többnyire felnőtt gyerekeik vannak, így könnyebben elköltöznének a családtól és a barátoktól. Másik oldalról nézve viszont az ő esetükben a legnagyobb akadály a kellő nyelvtudás hiánya.

A munkaerő áramlás akadályai

A külföldi munkalehetőség elutasításának leggyakoribb indokaként a családtól és barátoktól való elszakadás szerepelt. Ezt az okot jelölte meg minden második válaszadó. A nyelvtudás hiánya az emberek negyedénél szerepelt, minden ötödik válaszadó pedig az idegen környezettől való félelmei miatt maradna otthon, és 15% a diszkrimáció és a hátrányos munkahelyi helyzet iránti aggodalmát fejezte ki. A legkevesebben az utazástól való kényelmetlenségeket (8%) és egészégügyi indokokat jelölték meg (7%).

A felmérésről

A Paylab.com nemzetközi bérfelmérés része a Fizetesek.hu. Magyarország mellett további 10 közép-kelet-európai országban van jelen: Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia valamint Bosznia és Hercegovina. A Work Migration Abroad felmérés 2016 novemberében és decemberében készült 34,248 résztvevő adatai alapján.


Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 3. 15:33