2020. október 22. csütörtök Előd
HR Centrum

Százezernyi magyar vállal részmunkaidős állást: 6 ok, miért teszik


Az Európai Unióban a legtöbb részmunkaidős dolgozó azért vállal munkát ebben a formában, mert egyszerűen nem talál teljes munkaidős állást. Sokan vannak persze azok is, akik azért "kényszerülnek" ebbe a foglalkoztatási formába, mert gyereket nevelnek vagy munkaképtelen felnőttet gondoznak. Magyarországon azonban EU-átlag alatti azon részmunkaidős alkalmazottak aránya, akik azért dolgoznak így, mert mást nem találnak. 

A Big Office HR Brand Day konferencián a munkavállalóbarát szervezet és környezet kialakítása lesz fókuszban. Részletek itt: Big Office HR Brand Day - program

31,2 millió 20-64 év közötti nő, valamint 9,5 millió ugyanebben az életkorban lévő férfi dolgozott részmunkaidőben az EU-ban 2018-ban. Ez a mennyiség az összes munkavállaló 19 százaléka volt tavaly - derült ki az Eurostat friss jelentéséből. Ebből az is kiolvasható, hogy a legtöbb részmunkaidőben dolgozó ember leginkább azért végzi így a munkáját, mert nem talált teljes munkaidős állást (26%), ám ezt az okot szorosan követi a gyermek vagy munkaképtelen felnőttek gondozása (24%). Ha a nemek közötti különbségeket vizsgáljuk, akkor a férfiak leginkább azért dolgoznak részmunkaidőben mert nem találnak teljes munkaidős állást, míg a nőknél a legfőbb indok a gyermek nevelés vagy idősgondozás. 

Az átlag alatt

Az Eurostat frissen kiadott adataiból kiolvashatjuk azt is, hogy az egyes országokban a részmunkaidőben dolgozók hány százaléka dolgozik azért ebben a formában, mert teljes munkaidős állást egyszerűen nem talál. Ezekből az derül ki, hogy Görögországban a részmunkaidőben dolgozók 70 százaléka azért dolgozik így, mert nem talál teljes munkaidős állást. Ezzel Görögország magasan az élen ál, ám őket nem sokkal lemaradva követi Olaszország és Ciprus, mindkét ország 65 százalék körüli aránnyal. 

Magyarország ebből a szempontból az átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy a magyar részmunkaidős dolgozók közül jóval kevesebben vannak, akik úgymond teljes munkaidős állás hiányában kényszerültek bele a részmunkaidős foglalkoztatásba. Az EU-átlag egyébként ebben a tekintetben 26 százalék, míg Magyarország 23 százalék körül mozog. 

A magyar adathoz persze érdemes azt is hozzátenni, hogy hazánkban az összes foglalkoztatotthoz képest viszonylag kevesen dolgoznak részmunkaidőben. Olyannyira, hogy az összes alkalmazott csupán 4,2 százaléka (kb. 200 000 fő) volt így foglalkoztatva 2018-ban.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2020. 10. 22. 10:36
A tagok, vezető tisztségviselők tartozásokért való felelőssége - 3.

A cikksorozat második részében a Cstv. 33/A[1].§-a alapján történő igényérvényesítéssel...

hrdoktor
2020. 10. 19. 09:51
Munkavégzés a menstruáció ideje alatt

Vannak nők, akiknél a menstruáció olyan erős tünetekkel jelentkezik, hogy akadályozza a munkavégzésüket...

legacykft
2020. 10. 16. 19:19
7 tipp, hogyan őrizd meg a belső békéd

Emlékszel még arra, amikor értetlenül hallgattad a felnőtteket a rohanó - őrült? - világról...

coachco
2020. 10. 16. 16:57
Mikor stoppoltál utoljára?

Nem tudom, a mai fiataloknak milyen arányban lehet stoppos élményük, közülük kik azok, akik még...

hrbonbon
2020. 10. 08. 13:45
A vezető tudatossága – amikor te magad vagy a megoldás egy problémára, és amit ez elárul rólad

Miért lettél vezető? James Bond kényszerített? Nem gondolom! Egy interjún a Megbízó regionális...

vezetoi-coaching
2020. 10. 06. 14:30
Konstruktív paranoia, avagy konstruktív konspirációs attitűd...

Miért van bennünk jó mélyen bedrótozva a negatív előítéletesség? Hogy többszörösen fáj...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.22-10.28
Országos

Lidl

10.22-10.28
Országos

Auchan

10.22-10.28
Országos

Tesco

10.22-10.28
Országos

Praktiker

10.15-10.26
Országos

  Ajánlatunk

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó