11 °C Budapest

Ijesztő: 91 ezer magyar melós kerülhet utcára hónapokon belül

2018. február 14. 18:00

Az EU-ban dolgozó alkalmazottak 2,3 százaléka végzett bizonytalan munkát 2016-ban. Ez azt jelenti, hogy e munkavállalók munkaszerződései nem haladták meg a három hónapot. Magyarország egyébként az EU átlag alatti értékkel, 2,2 százalékkal szerepel a listán, ami a mai foglalkoztatási adatok szerint alig több mint 91 ezer dolgozót érint.

2016-ban az Európai Unióban dolgozók 2,3 százaléka végzett bizonytalan munkát, azaz rendelkezett olyan munkaszerződéssel, aminek hatálya nem haladta meg a három hónapot. A bizonytalan foglalkoztatás aránya egyébként viszonylag stabilnak mondható az elmúlt 10 évben. A szám ugyanis 2,0 (2009) illetve 2,3 százalék között mozog. Ezek a rövid hatályú szerződések pedig jobbára az erdőgazdaságban, a mezőgazdaságban és a halászatban a legelterjedtebbek. Olyannyira, hogy ezekben az ágazatokban a dolgozók 8,1 százalékát érintik - derül ki az Eurostat legfrissebb statisztikáiból.

A listán jól látszik, hogy a magyarok az európai átlag alatt rendelkeznek bizonytalan szerződésekkel, majd fej-fej mellett haladva egyébként a szlovákokkal. A lista élén torony magasan Horvátország (8,4%) végzett, de azért a franciáknál (4,8%), spanyoloknál (4,7%) és majdnem lengyeleknél (4,5%) is több mint kétszer annyian rendelkeznek három hónapot meg nem haladó szerződéssel, mint az EU-s átlag.

Ilyen téren legjobban a románok állnak, ugyanis az Eurostat adatai szerint ott csupán a dolgozók 0,2 százalékát érint ez a probléma, de ugyancsak előkelő helyen vannak a csehek és a németek is 0,4, illetve 0,5 százalékos aránnyal. Egyébként nyugati szomszédunk, Ausztriában is csupán a munkavállalók 1 százalékát érinti a bizonytalan szerződések problematikája.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 24. kedd
Mátyás
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom