0 °C Budapest

Így kapják a dolgozók a cafetériát a járvány alatt: más-más módon reagálnak a cégek

2020. május 14. 11:46 2 perc

Elsősorban az idegenforgalom és a nem-élelmiszer kiskereskedelem területén dolgozó ügyfelek érdeklődnek a kormány által biztosított bérkiegészítés után. A cafetéria rendszert is nagyban érinti a kialakult rendkívüli helyzet: van, ahol a juttatások szüneteltetésével vagy felfüggesztésével reagálnak a válságra, ahelyett, hogy a bérekhez hozzányúlnának, de olyan is előfordul, hogy a SZÉP kártya csökkentett közterheit figyelembevéve további felhasználható összegekkel támogatják a munkavállalókat ebben a nehéz helyzetben.

"Ezekben a szektorokban számos esetben látunk csökkentett munkaidejű alkalmazottakat. A gyárak és termelési üzletágak esetében azonban nem jellemző ez a fajta válságkezelés, itt inkább a munkaidőkeret kiterjesztése a jellemző. Ez azt jelenti, hogy a korábbi általános 6 hónappal szemben immár 2 évre lehet kiterjeszteni a munkaidőkeretet, lehetővé téve a túlórák és lecsúsztatott munkaidők hosszabb távú elszámolását. Ez nagyban jellemző a szezonálisabb tevékenységekre, ahol holtszezonban kevesebb a munka, főszezonban viszont jellemzően túlórára van szükség" - mondta el Varga Judit, a PS senior managere.

Magyarország vezető BPO (business process outsourcing) vállalatának tapasztalatai alapján a cafetéria rendszert is nagyban érinti a kialakult rendkívüli helyzet. "A skála két végpontját egyaránt tapasztaljuk ügyfeleinknél: van, ahol a juttatások szüneteltetésével vagy felfüggesztésével reagálnak a válságra, ahelyett, hogy a bérekhez hozzányúlnának, de olyan is előfordul, hogy a SZÉP kártya csökkentett közterheit figyelembevéve további felhasználható összegekkel támogatják a munkavállalókat ebben a nehéz helyzetben" - tette hozzá Varga Judit.

A számviteli szakma digitalizációval válaszolt a válságra

A vírushelyzetben hozott intézkedések és a kollégák biztonsága érdekében a PS is áthelyezte kollégái nagy részét otthoni munkavégzésre, ami jelentős IT és HR erőforrásokat kívánt. A PS, mint számviteli vállalat alapvetően fizikai bizonylatokkal dolgozik, és bár számos dokumentumot már digitálisan is fel lehet dolgozni, a bérszámfejtéssel kapcsolatban több olyan irat is van még, amit törvényi előírás vagy egyéb szabályozás szerint eredeti dokumentumként kell megőrizni/kiadni és nem elfogadott a digitalizált változat. Tipikus példa erre a

  • táppénzes igazolások elszámolása
  • a kilépő dolgozó részére az igazolások kiadása
  • a jövedelemigazolás
Szerencsére csak néhány olyan dokumentum maradt, amit csak ideiglenesen tudunk digitalizálva elfogadni és később szükségünk lesz az eredeti példányra is. Mindez iránymutató a jövőre nézve is, arra vonatkozóan, hogy melyek lehetnek azok a dokumentumok, amiket a jövőben csak elektronikusan szükséges megkapnunk, továbbítanunk az ügyfeleink felé - ezzel is hatékonyabbá téve a folyamatokat

- mondta el Varga Judit.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?