13 °C Budapest

Ezek a juttatások emelkedtek 2020-ban: sokan fognak örülni

2020. január 5. 07:02

Az, hogy január elsejétől emelkedett a minimálbér összege, sok szempontból változást hoz a magyar családok életébe. A Pénzcentrum összegyűjtötte, mire lehet számítani az új esztendőben.

Január elsejétől 8-8 százalékkal emelkedett minimálbér bruttó összege, illetve a garantált bérminimum is: mostantól 161 ezer, illetve 210 600 forint. Ez önmagában is jó hír, az azonban még jobb, hogy mivel több juttatás is a minimálbér összegéhez igazodik, így azok is nőnek.

Elsőként nézzük a legfrissebb juttatást, a nagyszülői GYED-et, mely által a még nem nyugdíjas nagyszülők is jogosulttá válhatnak gyermekgondozási díjra (GYED), ha vállalják, hogy részt vesznek unokájuk gondozásában, nevelésében, amíg a szülők dolgoznak. Egyszerre csak az egyik nagyszülő, de akár több unoka után is felveheti a juttatást. A nagyszülői GYED összege legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka, tehát 2020-ban 225 288 forint lehet.

Kevesen tudják, de aki dolgozik és bizonyos betegségekben szenved, az a minimálbér 5 százalékának megfelelő mértékű adókedvezményre jogosult a 335/2009-es kormányrendelet értelmében. A kedvezmény a laktózintolerancia, a cukorbetegség egyes esetei, vagy a cöliákia esetén is jár, így mindent egybevetve akár az ország lakosságának 35 százaléka is érintett lehet. Nem kevés pénzről van szó: havonta a minimálbér 5 százalékával megegyező összegű kedvezményről, 8050 forintról, tehát éves szinten 2020-ban összesen 96 600 forintról.

A gyed a szülő korábbi jövedelmének 70 százaléka, de maximális összege a minimálbérhez igazodik (plafonja a minimálbér kétszeresének 70 százaléka). A minimálbér emelkedésével január 1-től 225 288 forintra nő a gyermekgondozási díj (gyed) maximális összege. A gyed mellett bármilyen jogviszonyban, korlátlan időtartamban lehet munkát végezni. Testvér születése esetén más családtámogatási ellátásokkal (csecsemőgondozás díj - csed -, gyermekgondozási segély - gyes) együtt is igénybe vehető, tehát az ellátás nem szűnik meg újabb gyermek születése esetén. Az ellátásra a csecsemőgondozási díj után jogosult a szülő egészen addig, amíg a gyermek be nem tölti a második életévét, illetve ikrek esetén a hároméves kort. Gyermekgondozási díjat, azaz a diplomás gyedet a felsőoktatási intézmények hallgatói is igényelhetnek. Január elsejétől az az anya, aki diplomás gyedben részesül, és az ellátás folyósítása alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül gyermeket vállal, ismét jogosult lesz a diplomás gyedre. A diplomás gyed összege 2020-ban alapképzés esetén 112 644 forintra, mesterképzés esetén 147 420 forintra emelkedik.

A táppénz alatt a napi átlagkereset 60 százaléka jár (kórházban töltött idő alatt 50%), ám ebből még levonásra kerül a személyi jövedelemadót. A táppénz napi összege maximalizálva van, ez 2020-ban a minimálbér kétszeresének 30-ad része, azaz legfeljebb napi 10 728 forint lehet.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az álláskeresési járadék összegét a kérelem benyújtását megelőző négy naptári negyedévben az érintett jogviszonyokban elért - a vállalkozói jogviszony esetén a megfizetett - munkaerő-piaci járulék alapjahavi átlagos összegének alapulvételével kell kiszámítani. A járadék összege a folyósítás teljes időtartama alatt a járadékalap 60 százaléka, amely azonban nem lehet magasabb a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegénél. Ha a járadék számításánál figyelembe vett összeg nem éri el minimálbért, akkor járadék számításának alapja a fentiek szerint [1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról 26. § (1) és (3)-(4) szerint] számított összeg 60 százaléka - számol be a ProfitLine.hu.

A kormány 2019-től bővített járulékkedvezmény-rendszerrel ösztönzi a piaci cégeket megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására. Ez azt jelenti, hogy ilyen munkaviszony esetén a járulékot a minimálbér kétszereséig elengedi az állam. Jelenleg mintegy 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon, ez nemzetgazdasági szempontból is meghatározó szám és a munkaerőpiacon még legalább ennyi ember van, akit munkához lehetne segíteni

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem