8 °C Budapest

Ez komoly? Ennyi ideig tart diplomával elhelyezkedni?

2014. október 27. 11:10 2 perc

Habár a magyar munkanélküliek fele már több mint egy éve keres állást, a frissdiplomások pár hónap alatt már el tudnak helyezkedni. Nem mindegy azonban, hogy milyen szakot választanak a fiatalok: az orvosként végzettek többsége egy hónapon belül talál állást, ugyanakkor egy társadalomtudományi végzettséggel hosszú hónapokba is telhet az állásvadászat.

A napkban jelent meg a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) keretein belül egy, a frissdiplomások elhelyezkedési lehetőségeiről, kereseteiről szóló átfogó tanulmány. Ebből kiderül, hogy a frissen végzettek körében már a diplomás pálya kezdetén is az országos átlagnál alacsonyabb a munkanélküliségi ráta: 5,8% szemben a 9,6 százalékkal. Ez egyértelműen jelzi a diploma munkaerő-piaci előnyeit.

A frissdiplomás munkanélküliek aránya a jogi, orvos- és egészségtudományi és informatikai területeken diplomázók között a legalacsonyabb.

Az átlagnál magasabb munkanélküliségről számoltak be viszont a bölcsészet-, agrár-, természet-, társadalom- és sporttudományi frissdiplomások.

A DPR kutatása a tavaly tavaszi adatfelvétel eredményeit mutatja be. Eszerint ekkor a teljes munkanélküliség átlagos időtartama 17,3 hónap volt (ez azóta 19,2-re nőtt), ráadásul a munkanélküliek fele már egy éve vagy annál régebben keresett állást. A frissdiplomások által a munkakeresésre fordított idő ugyanakkor 4,07 hónapra tehető. Ráadásul az érintettek egyharmada a végzés után igen hamar, egy hónapon belül munkához jutott. Az azonnali elhelyezkedés az orvos-és egészségtudományi képzési területen diplomázók körében a legmagasabb (61,5%).

Nem minden frissdiplomás talál ugyanakkor 1-2 hónapon belül könnyedén állást. Habár a 4-5 hónapos álláskeresés is lényegesen kevesebb, mint az országos 17,3 hónapos átlag, azért az agrár-, a bölcsészet- és a természettudományi karokon végzetteknek sokkal tovább tart munkát találni, mint a fiatal orvosoknak vagy informatikusoknak. A legnehezebb helyzetben a tanulmány szerint a társadalomtudományi végzettséget szerzők vannak, ők több mint 5 hónapig vannak munka nélkül:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?