31 °C Budapest

Ez a diákmunkák új generációja: 15-20 százalékkal is többet lehet vele szakítani

MTI
2020. augusztus 4. 21:01

A cégeknek és az egyetemi hallgatóknak is megéri diákszövetkezeten keresztül gyakornoki munkaszerződést kötni, előbbiek adó- és járulékkedvezményt vehetnek igénybe, utóbbiak magasabb bért kaphatnak.

A klasszikus diákmunka és a diploma előtti szakmai gyakorlat korábban két külön fogalom volt. Míg a tipikus diákmunkára diákszövetkezeteken keresztül jelentkeztek a fiatalok, addig szakmai gyakorlati helyet jellemzően maguknak kerestek a képzés végéhez közeledve, a cégek egyedi munkaszerződéssel foglalkoztatták őket. Ez a modell az elmúlt időben megváltozott: nő azoknak a tábora, akik felismerik, hogy gyakornoki munka is vállalható diákszövetkezeten keresztül - írja közleményében a Prohumnán Diákmunka.

Ebben kifejtik, hogy a klasszikus diákmunka és a diploma előtti szakmai gyakorlat korábban két külön fogalom volt. Míg a tipikus diákmunkára diákszövetkezeteken keresztül jelentkeztek a fiatalok, addig szakmai gyakorlati helyet jellemzően maguknak kerestek a képzés végéhez közeledve, a cégek egyedi munkaszerződéssel foglalkoztatták őket. Ez a modell az elmúlt időben megváltozott: nő azoknak a tábora, akik felismerik, hogy gyakornoki munka is vállalható diákszövetkezeten keresztül.

A közlemény szerint egyre több foglalkoztató szeretné kihasználni a diákszövetkezeti foglalkoztatásban rejlő adó- és járulékelőnyt; nem kell fizetniük a munkáltatói szociális, szakképzési és rehabilitációs hozzájárulást, így azonos nettó fizetés esetén a cégnek több mint 30 százalékkal többe kerül egy gyakornok, ha saját állományába veszi. A munkavállalók bérét pedig csak személyi jövedelemadó (szja) terheli.

A diákoknak azért éri meg ez a foglalkoztatási forma, mert a járulékmentesség miatt magasabb bért kaphatnak, másrészt a diákszövetkezet számos vállalattal áll kapcsolatban, ha például az egyikkel nem válik be az együttműködés, akkor a diákszövetkezet segítségével könnyebb lehet újra elhelyezkedni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A klasszikusnak számító diákmunkás állásokban a bruttó órabérek 1300 és 1500 forint körül mozognak, a gyakornokok fizetése ennél átlagosan 15-20 százalékkal magasabb lehet, sőt előfordul - például IT, technológiai vagy mérnöki pozíciókban -, hogy az órabérük meghaladja a 2000 forintot is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?