35 °C Budapest

Ebben is sereghajtók vagyunk: alig nőtt a minimálbér a válság óta

2016. június 1. 19:09

Régiós összehasonlításban a válság óta Magyarországon nőtt a legkisebb mértékben a reálértéken számolt nettó minimálbér. Ma a minimálbérből élők csupán 7 százalékkal keresnek többet, mint 2008-ban, ha az infláció hatását is figyelembe vesszük - derült ki a Policy Agenda kutatásából.

A minimálbér bruttó értéke egyébként nem emelkedett rosszul, 59 százalékkal lett magasabb, ezzel az összehasonlításban 4. helyen végeztünk. Ugyanakkor az egykulcsos adó bevezetése miatt az adóterhek is magasabbak lettek, és így a nettó minimálbér-növekmény már csak 31 százalék volt. Ennél egyedül Csehországban volt alacsonyabb (26 százalék) a minimálbér-emelés.

Romániában és Bulgáriában ezzel szemben 85, illetve 90 százalékkal nőttek a nettó minimálbérek.

Ha pedig az inflációt is számoljuk, azaz a nettó minimálbér reálértékét vesszük, akkor végképp Magyarország a sereghajtó. Az érték így alig 7 százalék, míg Romániában 60 százalék.

A kutatók persze elismerik: jogos érv, hogy Románia és Bulgária esetében pár éve még olyan alacsony volt a minimálbér, hogy erőteljesebben lehetett azt emelni, és relatíve most is alacsonyak az ottani keresetek. Azonban egyre kevésbé állja meg a helyét ez az érv.

A nettó minimálbért euróba átszámolva már látszik, hogy ebben az összehasonlításban is kezdünk komoly hátrányba kerülni. A Policy Agenda szerint ha az árfolyamok és az adórendszerek esetleges változásával nem számolunk, és csak az elmúlt évek bruttó növekedési átlagát nézzük, akkor nagyjából

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

öt év múlva a román nettó minimálbér meg fogja előzi a magyarországit.

A Policy Agenda azt írja, a 2017-es költségvetés számai alapján jövőre sem lehet erőteljes növekedéssel számolni, várhatóan 5-6 százalékkal lesz majd magasabb a nettó minimálbér.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
33. hét
Augusztus 10.
Lusta nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 10. 15:31