12 °C Budapest

Csúcsfizuról álmodnak a magyar fiatalok: bilibe lóg a kezük?

2019. április 4. 17:31 3 perc

10-ből 7 fiatal számít fizetésemelésre, a nyugati országrészben élők közül pedig még többen reménykednek a bérek növekedésében. Bár a 19-29 évesek többsége stabilnak érzi a munkahelyét, mindössze 40 százalék - főleg a budapestiek - gondolják úgy, hogy meg is becsülik őket. A dolgozó fiatalok közül egyre kevesebben tervezik a külföldi munkavállalást: mindössze 19 százalékuk tartja ezt reális forgatókönyvnek. A diákok közül azonban jóval többen vágnának bele a külföldi álláskeresésbe: 41 százalékuk tervezi, hogy legalább egy ideig más országban dolgozna.

Magasabb fizetést vár a fiatalok túlnyomó része. A K&H ifjúsági indexe szerint a dolgozó 19-29 évesek közel háromnegyede, 73 százaléka számított arra a múlt év utolsó negyedében, hogy emelkedni fog a nettó fizetése, 23 százalékuk komolyabb - az inflációt meghaladó - növekedéssel számol, 50 százalékuk pedig kisebb mértékű emelkedést vár. A nyugati megyékben élők még optimistábbak: itt 85 százalék bízik abban, hogy több pénzt vihet haza, míg a keleti régióban élők 64 százaléka gondolkodik csak így. Az érintettek 22 százaléka ugyanakkora nettóra számít a jövőben, és mindössze 5 százalékuk tart fizetéscsökkenéstől.

Könnyen jön az új állás

A dolgozó fiatalok 36 százaléka úgy látta, könnyen találna magának munkát, ez az ifjúsági index 2012 végi indulása óta a második legmagasabb eredmény. Mindössze az érintettek 8 százaléka tart attól, hogy nagyon nehezen menne az álláskeresés. Ennek ellenére a válaszadók mindössze 45 százaléka szereti a munkáját, a fiatalok elégedettsége az elmúlt egy évben csökkent: utoljára 2016 első negyedévében volt ennél alacsonyabban a mutató.

A dolgozó fiatalok kevesebb mint fele, 40 százaléka érzi, hogy megbecsülik a munkahelyén, ez lényegében megegyezik a korábbi negyedévek eredményeivel. Ugyanakkor a felmérés szerint nem mindegy, hol van állása egy-egy fiatalnak. A Budapestet is magában foglaló központi régióban dolgozók 51 százaléka számolt be arról, hogy megbecsülik a munkáját. A keleti országrészben azonban mindössze 31 százalékos volt a kedvezően nyilatkozók aránya.

Leginkább a diákok mennének külföldre

A dolgozó fiatalok közül egyre kevesebben tervezik a külföldi munkavállalást, mindössze 19 százalékuk tartja ezt reális forgatókönyvnek. Ez a felmérés eddigi egyik legalacsonyabb értéke, és beleillik az előző negyedévek csökkenő tendenciájába. 2013-ban még az érintett fiatalok több mint harmada tervezett külföldön dolgozni. A diákok közül azonban jóval többen vágnának bele a külföldi álláskeresésbe: 41 százalékuk tervezi, hogy legalább egy ideig más országban dolgozna.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A dolgozó fiatalok kétharmada, azaz 65 százaléka mondta azt, hogy beszél valamilyen idegen nyelven. Az országon belül ezen a téren is jelentősek a különbségek: Budapesten 84 százaléka, míg vidéken 59 százalékos a nyelvtudással rendelkezők aránya. Ehhez képest a dolgozó fiatalok mindössze 33 százalékának van legalább egy középfokú nyelvvizsgája, több nyelvről is papírja pedig még kevesebbnek, 7 százaléknak van papírja. A diákoknál már jobb a helyzet: 63 százalék mondta, hogy legalább egy középfokú vizsgája van.

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait - többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban - vizsgálja a K&H ifjúsági indexe, amely 2018 negyedik negyedévében +12 ponton állt. A kutatásban 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2018. november 21. és december 3. között történt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 8. 11:06